Városlista
2025. augusztus 3, vasárnap - Hermina

Hírek

2016. Február 08. 16:41, hétfő | Helyi
Forrás: Adrienn

Hiszek az emberben…

Hiszek az emberben…

Ma (február 8-án) a délelőtt folyamán több helyszínen tartottak ünnepséget és koszorúzást, a tiszteletadás méltó jeléül. A nap fénypontja pedig a Móra Ferenc Gimnázium emlékműsora volt.

Móra Ferenc halálának 82. évfordulója alkalmából városunkban már több eseményen is részt vehettünk február 5-től kezdődően, amikor is felolvasással és a Móra téri szobor megkoszorúzásával emlékeztek városunk nagynevű szülöttéről.

A Móra Ferenc Gimnázium tanulói már többször megajándékozták városunkat kivételes tehetségük gyümölcseivel, egy-egy ünnepi alkalomra nyújtott színpadi alakításukkal. Ezúttal sem kellett csalódni az intézmény növendékeiben. Noha Móra Ferenc neve elválaszthatatlanul összeforrt a magyar gyermekirodalommal, a gimnázium tanulói Arcélek címmel előadott műsorukkal bebizonyították, hogy művei legalább olyan közel állnak a felnőttek világához, mint a gyermekekéhez. Az emlékműsor felölelte az író mindazon műveit, melyek alátámasztják sokoldalúságát és színes egyéniségét. A diákokat Palásti Lászlóné, a Móra Ferenc Gimnázium tanára készítette fel.

A művelődési központ vezetője Kovács-Csonka Szilvia köszöntője után Balla László alpolgármester osztotta meg gondolatait a megjelent érdeklődőkkel. Beszédében felidézte a félegyházi születésű író, újságíró, muzeológus életének fontosabb momentumait, s a művei születésének hátterében rejlő lélektani eseményeket, családi kötődéseket.

Ezt követte a gimnazisták magával ragadó előadása, melyben városunk díszpolgára Juhász István, nyugalmazott gimnáziumi tanár is szerepet vállalt.
Az emlékműsort követő tapsvihar pedig méltó elismeréséül szolgált mind a diákok remek előadására, mind pedig a felkészítő tanárok és az ünnepségen közreműködők igyekezetére.

Kapcsolódó galéria

Ezek érdekelhetnek még

2025. Augusztus 01. 07:04, péntek | Helyi

Fedezze fel a magyar népzene és jazz különleges találkozását

A Béke-Tér Zene következő előadója Tóth Ákos tárogatóművész lesz augusztus 1-jén.

2025. Július 31. 21:33, csütörtök | Helyi

Színes nyári fesztivál Csongrádon: Körös-Toroki Napok 2025

Augusztus 1-3. között ismét megrendezik a hagyományos, családokat és fiatalokat egyaránt megmozgató fesztivált a csongrádi Körös-torok területén.

2025. Július 30. 07:08, szerda | Helyi

Emléknap Petőfi Sándor halálának évfordulóján

Kiskunfélegyházán július 31-én, csütörtökön 18 órakor lánglelkű költőnkre Petőfi Sándorra emlékezünk a Petőfi téren.

2025. Július 29. 11:54, kedd | Helyi

Rendőri segítséggel kerültek biztonságba a bajba jutott tappancsok

Bejelentés érkezett hozzánk, hogy Kecskemét egyik erdős részén – egy nem körbekerített területen – rövid pórázon tartanak kutyusokat, rossz körülmények között.