Hírek
2014. Április 13. 13:26, vasárnap |
Belföld
Forrás: - szerk. -
Hivatalos okmány lett a fogási napló
A horgászok értelmetlennek tartják az új rendeletet, a Vidékfejlesztési Minisztérium pedig a szabad rablás megelőzésével magyarázza a szigorítást.
Az ún. „Fogási napló” nem ismeretlen a horgászok világában, hiszen korábban is a pecások életéhez hozzátartozott. A szerepe annyi, hogy ebbe jegyzik fel a fajta szerint azokat a kifogott halakat, amelyekre mennyiségi- vagy darabszám korlátozást írt elő a törvény. Ezt a fogási naplót a Magyar Országos Horgász Szövetség dolgozta ki, és az egyes vízterületek hasznosítói adták ki a horgászengedéllyel rendelkezőknek.
Ez év januárjától a napló már állami dokumentumnak minősül, a kiadását pedig a megyei kormányhivatalok földművelésügyi igazgatóságai intézik. Új kiadóként a Vidékfejlesztési Minisztérium bővítette a fogási naplót: naptárral látták el az okmányt, amiben minden horgásznak be kell jelölnie, mikor dobja be a horgot a vízbe. Ikszelni a partra érkezés előtt kell, kivéve a csónakos horgászat esetén, akkor a vízre szállás előtt kell a naplóba a jel. Rögzíteni kell a vízterület nevét és a víztérkódot is, e mellé kerül az aznap kifogott, korlátozással érintett hal súlya és a fogás ideje (így azt kétszer kell feltüntetni a dokumentációban). Ha nem volt kapás, akkor a helyszín melletti rubrika üresen marad. Minden horgászattal töltött napon új sort kell nyitni, így a hatóságok arról is tudnak, ha semmi nem akadt a horogra. Amennyiben mindez elmarad, először megúszhatjuk a dolgot egy figyelmeztetéssel, másodszorra viszont zsebbenyúlós lesz a bírság.
Állítólag a szigorítással nem a horgászokat akarják vegzálni, a plusz papírmunkával, mindössze a halgazdálkodási adattár számára szeretnének pontosabb és több információt szolgáltatni, ezzel hatékonyabbá tehetők a vízpartok és horgászterületek ellenőrzése.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 17. 14:00, kedd | Belföld
Szijjártó Péter szerint Brüsszel el akarja venni az olcsó orosz kőolajat Magyarországtól
2026. Március 17. 13:00, kedd | Belföld
NAV: hétfőn még kérhető az szja-bevallási tervezetek postázása
Hétfő éjfélig még kérhetik az szja-bevallás tervezetének postázását azok, akiknek nincs elektronikus elérhetősége.
2026. Március 17. 11:00, kedd | Belföld
EM: megszűnt a kényelmi díj a mobilparkolásnál
Hétfőtől megszűnt a kényelmi díj a mobilparkolásnál - hívta fel a figyelmet Solymár Károly Balázs, az Energiaügyi Minisztérium (EM) infokommunikációért felelős államtitkára a tárca Facebook-oldalán hétfőn.
