Hírek
2019. Január 24. 16:43, csütörtök |
Helyi
Forrás: PR cikk
Hogyan fejlesszük a gyermekünk finommotorikus képességeit?

A finommotorika jóval később alakul ki, mint a nagymozgások, így annak is be kell érnie, azt is fejleszteni kell.
Ez szükséges ahhoz, hogy a gyermekünk szépen tudjon írni folyóírással az iskolában. Ugyanígy szükséges ahhoz, hogy ne fáradjon el idő előtt a keze, ha iskolába kerül. Nézzük meg, hogy hogyan tudjuk ebben segíteni a gyermekünket.
Fontos, hogy már egészen kiskorban ösztönözzük arra a gyermeket, hogy használja a kezeit és javítsa a szem-kéz koordinációját. Ezt megtehetjük különböző építőkockákkal, valamint logikai játékokkal, de akár mindennapi tevékenységekkel is, mint amilyen a gombok ki- és begombolása, a zipzár fel- és lehúzása, illetve a fog- és kézmosás. Ezek nem csak magukban hasznos tevekénységek, de fejlesztő feladatként is hatnak a gyermekekre. Éppen ezért ne hagyjuk, hogy a gyermek az idejét a tv vagy a tablet előtt töltse, hanem igyekezzünk, hogy minél több időt töltsön a szabadban és gyakorolja a különböző, kézügyességet igénylő feladatokat.
Vannak olyan készségek, amiket mindenképp el kell sajátítania az óvoda során a gyermekünknek. Ilyen például a tapsolás, a különböző dolgok papírra ragasztása, 5 vagy több elemből álló puzzle kirakása, ceruzával és zsírkrétával való színezés és rajzolás, egy kör lemásolása, vagy egy kereszt húzása a papírra, egyszerű formák kivágása egy biztonságos ollóval, valamint a fent már említett különböző hétköznapi feladatok.
Ha ebben segítenénk a gyermekeket az otthoni környezetben is, akkor nagyon jó szolgálatot tehetnek a következő játékok, eszközök. Különböző építőjátékok, mint amilyen a Geomag, ragasztó, biztonságos olló, színezők, vagy akár a különböző gyurmák, mint a Play Doh. Fontos, hogy hagyjuk a gyerekeket minél többet pakolászni, valamint szabadon játszani.
Íme néhány tipp, amiket, ha követünk, nagyban segítjük a gyermekünket:
* Az apró dolgok megfogását ösztönözhetjük, ha hagyjuk, hogy a kis kockákra vágott ételt egyedül egye meg, vagy hogy az apró morzsákat összeszedje.
* A pakolgatás, mint már említettük, szintén jótékony hatással van a finommozgásokra. Ez alatt azt értjük, hogy hagyjuk a gyermeket, hogy egy dobozba ki-be pakolja a neki tetsző tárgyakat, látszólag vég nélkül.
* A gyermeknek szüksége van a keze és a csuklója stabilitására ahhoz, hogy építőjátékokkal játszhasson, ehhez pedig elengedhetetlen a megfelelő mennyiségű gyakorlás. Ugyanígy a különböző zsírkréták, ceruzák is hasznosak, amikkel már egész kis korban nyomokat tudnak hagyni maguk után.
* A gyöngyfűzés is segítségünkre lehet a cél elérésében, csakúgy, mint az, ha arra ösztönözzük a gyermeket, hogy ne csak az egyik kezét használja a feladatok elvégzésekor, hanem mindkettőt.
Végül pedig hagyjuk alkotni, ne ijedjünk meg, ha rumlit csinál, ez mind együtt jár a fejlődéssel. Minden esetben támogassuk az erőfeszítéseit és legyünk maximálisan türelmesek a próbálkozásaival kapcsolatban!
Ezek érdekelhetnek még
2025. Augusztus 01. 07:04, péntek | Helyi
Fedezze fel a magyar népzene és jazz különleges találkozását
A Béke-Tér Zene következő előadója Tóth Ákos tárogatóművész lesz augusztus 1-jén.
2025. Július 31. 21:33, csütörtök | Helyi
Színes nyári fesztivál Csongrádon: Körös-Toroki Napok 2025
Augusztus 1-3. között ismét megrendezik a hagyományos, családokat és fiatalokat egyaránt megmozgató fesztivált a csongrádi Körös-torok területén.
2025. Július 30. 07:08, szerda | Helyi
Emléknap Petőfi Sándor halálának évfordulóján
Kiskunfélegyházán július 31-én, csütörtökön 18 órakor lánglelkű költőnkre Petőfi Sándorra emlékezünk a Petőfi téren.
2025. Július 29. 11:54, kedd | Helyi
Rendőri segítséggel kerültek biztonságba a bajba jutott tappancsok
Bejelentés érkezett hozzánk, hogy Kecskemét egyik erdős részén – egy nem körbekerített területen – rövid pórázon tartanak kutyusokat, rossz körülmények között.