Hírek
2017. Június 28. 12:45, szerda |
Helyi
Forrás: bacsmegye.hu
Idén is kétséges, hogy lesz-e Nyeregszemle
Úgy fest, hogy ismét várniuk kell még a Nyeregszemlére a lovas lét kedvelőinek. Igaz, tavaly az időjárás miatt tolódott el, idén azonban a támogatás hiánya okozza a gondot.
Idén, július 7-e és 9-e között a kiskunfélegyházi Parkerdőben került volna megrendezésre Magyarország egyik legnagyobb lovas fesztiválja.
Szomorú, hogy a tavalyi évhez hasonlóan ezúttal is el kell halasztaniuk a rendezvényt a szervezőknek.
"Magunk sem gondoltuk volna, hogy megtörténhet, ami most történik: az idei július 7-8-9-re szervezett Nyeregszemlét sajnos el kell halasztanunk.
Ennek prózai oka a pénz, pontosabban annak hiánya.
Három pályázatot adtunk be a rendezvényt megfinanszírozandó:
- ezek közül egyet már elkaszáltak, ezt a napokban tudtuk meg;
- egy másikról az elmúlt héten hoztak döntést, de hogy milyent, mi még nem tudjuk;
- egy pedig nyert, ám hogy pontosan mikor fizetik ki, azt maga a pályázatot elbíráló szerv sem tudta megmondani.
Viszont nekünk szervezőknek guruló forintokra van szükségünk ahhoz, hogy meg tudjuk venni a lovaitoknak a szénát, hogy kifizessük a hangosítást, hogy biztosítsuk a munkaerőt a lókikötők megépítéséhez, hogy meg tudjuk venni a nyomtatványokat a jegyárusításhoz, hogy kifizessük a fellépőket és hogy egyáltalán meg tudjuk hirdetni a rendezvényt. (A saját költségeinkről már nem is szólva.)
Így hát kénytelenek voltunk úgy dönteni, elhalasztjuk a rendezvényt mindaddig, amíg meg nem érkezik az annak megszervezésére elnyert összeg és ha itt lesz az egyesületünk számláján, akkor majd veletek együtt kitaláljuk, hogy mikor és miként tartsuk meg a Nyeregszemlét." - olvasható a nyeregszemle.hu oldalon.
A kifejezetten lovas hagyományokra épülő programsorozat célja az lenne, hogy a Kárpát-medence lovasai évente egyszer találkozzanak, valamint, hogy a nagyközönség is számára is bemutatásra kerüljön a ló és az ember harmonikus kapcsolata.
Tavaly az időjárási körülmények miatt kellett lefújni a nagy múltú Nyeregszemlét.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Május 17. 10:17, péntek | Helyi
Erőszakkal akarta rávenni
Vádemelést javasolnak azzal az idős férfival szemben a kiskunfélegyházi rendőrök, aki az utcán kezdte ütlegelni korábbi élettársát azért, hogy rábírja a visszaköltözésre.
2024. Május 17. 09:48, péntek | Helyi
MME: nem kell félni az ártalmatlan tőrösdarazsaktól
Májustól lehet számítani a termetes tőrösdarazsak feltűnésére, de ezek a rovarok az emberekre, a háziállatokra nem veszélyesek - figyelmeztet a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesült (MME)
2024. Május 17. 09:46, péntek | Helyi
A MÁV kérése - Ha pünkösdkör utazik, váltsa meg már most vonatjegyét!
Május 19-én, vasárnap az ünnepnapi, 20-án a vasárnapi menetrend szerint közlekednek a vonatok, 21-én pedig már a megszokott munkanapi menetrend érvényes.
2024. Május 16. 16:08, csütörtök | Helyi
Figyelem!!! Több helyen útlezárás várható!
A Jogging Plus Sportegyesület és Kiskunfélegyháza Város Önkormányzata futóversenyt rendez 2023. május 27-én délelőtt a tavalyi évhez hasonlóan.