Városlista
2025. augusztus 2, szombat - Lehel

Hírek

2015. Április 18. 19:03, szombat | Helyi
Forrás: Gulyás Zsuzsanna

Idén is sok érdeklődő vett részt a virágünnepen

Idén is sok érdeklődő vett részt a virágünnepen

A rossz idő ellenére délelőtt megtelt a város főtere nézelődőkkel, ami nem véletlen, hiszen a tavasz beköszöntével minden esztendőben Virágvásárt és Tavaszi Virágünnepet szerveznek Kiskunfélegyházán.

A rossz idő ellenére délelőtt megtelt a város főtere nézelődőkkel, ami nem véletlen, hiszen a tavasz beköszöntével minden esztendőben Virágvásárt és Tavaszi Virágünnepet szerveznek Kiskunfélegyházán.

Idén sem volt hiány a kiállítókból, akik a nap folyamán a félegyháziak számára kedvező áron kínálták növényeiket, bemutatták a kertkultúra újdonságait, valamint a kertészeti kellékeket is kipakolták standjaikon. A dísznövények-, virágkertészeti és kézműves termékbemutató reggel 8 órától várta az érdeklődőket. 10 órakor a rendezvény ünnepélyes megnyitójára került sor a Petőfi téren, ahol Csányiné Pap Andrea polgármesterné asszony köszöntötte a virágot szerető közönséget.

A világ népeinek történeteiben sok virág szerepel szimbolikus értelemmel – kezdte köszöntőjét. Kiskunfélegyházán 2008 óta hagyomány, hogy a tavasz beköszöntével virágünneppel színesítik a város főterét. 2008-ban a Móra Ferenc Közművelődési Egyesület városvédő munkacsoportot hozott létre, ez a Szép Félegyházáért Kör. A szervezet célja a múlt értékeinek megőrzése, a jelen szépségeinek ápolása és a jövő szép városának kialakítása. A munkaprogramban megfogalmazódott a város tájegységeinek feltérképezése, a virágos városért mozgalom levetítése a város utcáira, házaira és erkélyeire. A megvalósítandó tervek között szerepelt a városi parkerdő rendbetétele, melyre idén sor kerülhet a város önkormányzatának támogatásával – hangsúlyozta a polgármesterné asszony.

A nap folyamán az érdeklődők a virágvásár mellett többek között a Kiskunfélegyházi Mazsorett Együttes, a Silver Step Stúdió, a Barátság Énekkar, a Kunplast „Szupernagyik” Baráti Kör, a Kiskunfélegyházi Népdalkör, a Móravárosi Óvoda néptánccsoportja előadását tekinthették meg.

A Petőfi téri Galéria előtti zöldövezetben a Holló László Képzőművész Kör „Nyitott műhelye”, a Natura Hungarica Alapítvány foglalkozásai, valamint a Hattyúház árkádja alatt a Wesel Hugo Fotókör tagjainak alkotásaiból kiállítás volt megtekinthető.

Kapcsolódó galéria

Ezek érdekelhetnek még

2025. Augusztus 01. 07:04, péntek | Helyi

Fedezze fel a magyar népzene és jazz különleges találkozását

A Béke-Tér Zene következő előadója Tóth Ákos tárogatóművész lesz augusztus 1-jén.

2025. Július 31. 21:33, csütörtök | Helyi

Színes nyári fesztivál Csongrádon: Körös-Toroki Napok 2025

Augusztus 1-3. között ismét megrendezik a hagyományos, családokat és fiatalokat egyaránt megmozgató fesztivált a csongrádi Körös-torok területén.

2025. Július 30. 07:08, szerda | Helyi

Emléknap Petőfi Sándor halálának évfordulóján

Kiskunfélegyházán július 31-én, csütörtökön 18 órakor lánglelkű költőnkre Petőfi Sándorra emlékezünk a Petőfi téren.

2025. Július 29. 11:54, kedd | Helyi

Rendőri segítséggel kerültek biztonságba a bajba jutott tappancsok

Bejelentés érkezett hozzánk, hogy Kecskemét egyik erdős részén – egy nem körbekerített területen – rövid pórázon tartanak kutyusokat, rossz körülmények között.