Hírek
2017. Május 21. 11:00, vasárnap |
Helyi
Forrás: Adrienn
Idén is vár a Rocktábor!
Május 18-án (csütörtökön) már megkezdte a toborzást a Rocktár növendékeinek zenekara.
A fiatalok ellátogattak a városunkban lévő összes általános iskolába élükön a Rocktár vezetőjével, Ónodi Árpáddal, hogy vérpezsdítő előadásukkal felkeltsék a zenekedvelők figyelmét a nyári szünet hasznos és élvezetes kihasználására.
Mint ahogy azt megtudtuk Ónodi Árpádtól, a toborzás alatt rengeteg jelentkezési lapot kiosztott. Elmondása szerint szerencsére óriási az érdeklődés a fiatalok körében. A toborzások alkalmával adott mini koncertekre nemcsak a gyerekek nyargaltak le tantermeikből, hanem az iskolák előtti járókelők is megálltak egy pillanatra.
A 8 és 18 év közötti fiatalokat idén négy turnusban készítik fel az alapokra. Nem kell hozzá semmilyen alapképzettség, csak a rockzene szeretete. Mind az oktatókat, mind pedig a hangszereket biztosítják a szervezők, a kurzus végén pedig a növendékek egy záró koncerten kapnak lehetőséget hangszeres és énekes tudásuk bemutatására.
A Rocktábor időpontjai:
1. turnus (8-11 éves korosztály) június 19-étől 23-áig
2. turnus (8-11 éves korosztály ) június 26-ától 30-áig
3. turnus (10-14 éves korosztály) július 10-étől 14-éig
4. turnus (14 éves kortól) július 17-étől 21-éig
Kapcsolódó galéria
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 19. 10:15, csütörtök | Helyi
Áprilisban indul az idei szezon a Kecskeméti kisvasúton
2026-ban is áprilisban kezdetét veszi a szezon a Kecskeméti Kisvasúton és a hozzá kapcsolódó hajtánypályán.
2026. Március 19. 10:11, csütörtök | Helyi
Anyakönyvi hírek
Az alábbiakban legfrissebb anyakönyvi híreinket olvashatják.
2026. Március 18. 10:53, szerda | Helyi
Lassú turizmus és csúcstechnológia – erdélyi szakmai úton a Kiskunfélegyházi Közgazdasági Technikum tanárai
2026. Március 16. 11:22, hétfő | Helyi
Álvásárlással csalták csapdába
Elektromos cigaretta vásárlását ígérve csaltak csapdába egy férfit és apósát Kiskunfélegyházán a tettesek, majd fegyverrel fenyegetőzve vitték el az árut.












