Városlista
2026. február 28, szombat - Elemér

Hírek

2020. Július 08. 10:27, szerda | Helyi
Forrás: police.hu

Idős sértettek házaira utazott

Idős sértettek házaira utazott

A kiskunfélegyházi nyomozók csalás bűntettével gyanúsítanak egy kiskunfélegyházi asszonyt.

Egy 73 éves férfi 2020. július 2-án feljelentést tett egy kiskunfélegyházi nő ellen, aki egy valótlan tartalmú okirattal a házának tulajdonjogát egy idegenre akarta átruházni. Az idős sértett elmondta, hogy A. Lászlóné egy alkalommal, amikor beszélgettek, elkérte a személyi okmányait, majd azokat felhasználva adásvételi szerződést készíttetett áldozata nevében, amelyet a földhivatalba be is nyújtott. A ház azonban nem került idegen kézre, mert a csalásra időközben fény derült, így a tényleges tulajdonjog bejegyzés nem történt meg.

A nyomozók a történteket körbejárva ráleltek egy másik áldozatra is. Néhány hónappal korábban A. Lászlóné a saját takarítónőjét is becsapta. Az állítva, hogy rontás van rajta, az asszonytól kicsalta a készpénzét, arany ékszereit, végül papíron eladatta vele a háza ráeső tulajdonrészét is. A takarítónő sem a vételárat, sem a korábban átadott értékeit soha nem látta viszont, így hozzávetőlegesen 8.500.000 forintnyi kár érte.

A Kiskunfélegyházi Rendőrkapitányság munkatársai a csalások elkövetésével megalapozottan gyanúsítható 63 éves nőt 2020. július 7-én 7 óra 45 perckor elfogták és előállították. Kihallgatását követően őrizetbe vették, és előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására.

Ezek érdekelhetnek még

2026. Február 27. 11:41, péntek | Helyi

Anyakönyvi hírek

Az alábbiakban legfrissebb anyakönyvi híreinket olvashatják.

2026. Február 25. 09:21, szerda | Helyi

Nem történt környezetszennyezés a kiskunfélegyházi üzemi esemény során

Kiskunfélegyháza Város Önkormányzata a közösségi médiában megjelent fényképpel kapcsolatban haladéktalanul egyeztetett az érintett gazdasági társasággal.

2026. Február 23. 18:58, hétfő | Helyi

Sikeres szereplés a regionális rézfúvós versenyen

2026. február 20-án rendezték meg az I. Dél-Alföldi Regionális Rézfúvós Versenyt Kecskeméten az M. Bodon Pál Alapfokú Művészeti Iskolában.

2026. Február 23. 09:51, hétfő | Helyi

Dobogón a kitartás – A Jogging Plus Triatlonosai az év legjobbjai között

Február 21-én a Magyar Triatlon Szövetség megrendezte az MTSZ Díjátadó Gála ünnepséget Veresegyház városában, a Kucsai Tamás Városi Sportcsarnok helyszínén, ahol a 2025-ös év legkiválóbb sportolóit köszöntötték.