Hírek
2017. Február 06. 07:50, hétfő |
Helyi
Forrás: Adrienn
Ima városunkért és lakóiért
Kiskunfélegyháza lakói és elöljáróink közös imával kérték Isten áldását városunkra. A szentmisét Rónaszéki Gábor plébános celebrálta.
Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepén, február 2-án egyúttal mezővárossá való nyilvánításunkról is megemlékezünk. Mária Terézia királynő 1774-ben ekkor írta alá Félegyháza mezővárosi oklevelét. Ezt követően az akkori plébános – Benedek Ágoston – javaslatára Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepén gyertyát gyújtanak a városlakók és együtt imádkoznak, kérve Isten áldását. Sajnos a plébános elhelyezetését követően ez a szép szokás is megszakadt. Azonban 1808-ban Balogh István plébános ismét felelevenítette a hagyományt, de ez sem volt hosszú életű. Végül 2003-ban Talapka István apát-plébános kezdeményezésének hatására ismét méltóképpen megemlékezünk a jeles eseményről és közösen imádkozunk városunkért és lakóinak boldogulásáért.
Kapcsolódó galéria
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 18. 10:53, szerda | Helyi
Lassú turizmus és csúcstechnológia – erdélyi szakmai úton a Kiskunfélegyházi Közgazdasági Technikum tanárai
2026. Március 16. 11:22, hétfő | Helyi
Álvásárlással csalták csapdába
Elektromos cigaretta vásárlását ígérve csaltak csapdába egy férfit és apósát Kiskunfélegyházán a tettesek, majd fegyverrel fenyegetőzve vitték el az árut.
2026. Március 14. 18:40, szombat | Helyi
Magyarok Vására Kiskunhalason
2026. március 15-én nagykorúvá válik a kiskunhalasi Magyarok Vására.
2026. Március 09. 20:22, hétfő | Helyi
Kapcsoljon, hogy hazaérjen!
Március 9–15. között országszerte fokozott ellenőrzés az utakon.












