Hírek
2014. Május 09. 05:00, péntek |
Belföld
Forrás: OrientPress Hírügynökség
Ingyenes földhasználat a közmunkához
Harminckilenc települési önkormányzat kap ingyenes használatra földeket az államtól közfoglalkoztatás céljából – derül ki a Magyar Közlönyben megjelent kormányhatározatból, amelyről a Magyar Nemzet számol be.
Az érintett települések negyede Békés, további közel harmada pedig Jász-Nagykun-Szolnok megyében van. A Nemzeti Földalapba tartozó szántókat, legelőket és gyümölcsösöket jellemzően olyan, nehéz helyzetben lévő települések kapják ingyenes használatra, amelyeken az átlagosnál nagyobb a munkanélküliség, így létfontosságú, hogy az emberek munkához, bevételhez jussanak.
A földek ingyenes vagyonkezelésbe adása összefügghet azzal, hogy a kormány néhány nappal ezelőtt egy másik határozatban májustól év végéig havi átlagban 200 ezer ember napi nyolc órában történő közfoglalkoztatását írta elő a Belügyminisztériumnak. A korábbi tervek szerint tavasztól havonta 140–160 ezer embert foglalkoztattak volna, ám ennél nagyobb volt az igény, ezért döntött a kormány a létszám emelése mellett.