Hírek
2014. Január 28. 05:00, kedd |
Belföld
Forrás: OrientPress Hírügynökség
Ismét a Kúria elé kerülnek a devizaügyek
Két új dokumentumot nyújt be a Kúria elé a Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány a devizahitelek ügyében. Ifjabb Lomnici Zoltán, a szervezet jogi szakértője a Magyar Nemzetnek elmondta, hogy álláspontjuk szerint a sajtóban már bemutatott iratok azt igazolják, hogy a devizaalapú kölcsönök mögött valójában nem volt devizafedezet.
A társadalmi szervezet azt várja, hogy a bírák módosítsák decemberi jogegységi határozatukat, a nyitott kérdéseket pedig mielőbb zárják le. Az Alkotmánybíróság ugyancsak a mai napon a kormány indítványára megkezdi a devizahitel-szerződések alapjogi vizsgálatát.
Ifjabb Lomnici Zoltán a Magyar Nemzetnek arra a hírére is reagált, amely szerint tömegesen lehetnek érvénytelenek azok az autóhitel-szerződések, amelyeket 2010 előtt a bankok helyett a kereskedők írtak alá. Mint mondta, nem véletlen, hogy törvény szabályozta, milyen feltételek mellett járhatott el egy autókereskedő a pénzintézet nevében egy hitelszerződés aláírásakor. Az alkotmányjogász szerint a szerződéseket egyenként kell megvizsgálni, és ha azokat szabálytalan módon kötötték meg, a pénzintézetek és a kereskedők felelőssége is felmerülhet.
A parlament léphet
Mint ismert, a Kúria Polgári Kollégiuma jogegységi határozatában még decemberben azt a döntést hozta, nem ütközik jogszabályba, sem jó erkölcsbe, nem uzsorás és nem színlelt szerződés a devizaalapú kölcsönszerződés. Wellmann György, a kollégium vezetője a testület jogegységi ülése után ismertette: a devizaalapú kölcsönszerződések olyan szerződések, amelyekben az adós az adott időszakban irányadó forintkölcsönnél kedvezőbb kamatmérték mellett devizában adósodott el, amiből következően ő viseli az árfolyamváltozás hatásait. A határozatot Orbán Viktor miniszterelnök úgy értékelte: a Kúria a bankok oldalára állt.
A devizahitelek ügyében a kormány a Kúriától várt segítséget a jogalkalmazás terén, ez nem történt meg, így „elég valószínű”, hogy a parlamentnek kell lépnie, ahogy korábban háromszor már megtette – mondta Hoppál Péter, a Fidesz szóvivője még január 6-án.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Május 17. 19:25, péntek | Belföld
Gyorsabb mobilinternet öt nagyvárosban a Vodafone folyamatos hálózatfejlesztésének köszönhetően
A szolgáltató országos hálózatfejlesztési programja újabb mérföldkőhöz érkezett.
2024. Május 17. 18:41, péntek | Belföld
GVH: számos ponton módosít a Viber hatósági eljárás miatt
Számos ponton módosít a Viber internetalapú üzenetküldő szolgáltatás a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) eljárásának köszönhetően - közölte a hatóság pénteken az MTI-vel
2024. Május 17. 14:40, péntek | Belföld
KSH: a benzin 12, a dízel 1 forinttal olcsóbb a szomszédos országok átlagánál
Az EU Weekly Oil Bulletin legfrissebb adatai alapján Magyarországon a 95-ös oktánszámú motorbenzin átlagára 609 forint volt, ami megegyezik a régiós átlagértékkel. A szomszédos országokban az átlagár 621 forint volt.