Hírek
2019. Augusztus 21. 08:30, szerda |
Helyi
Forrás: Adrienn
Jászberényből érkezett az idei év bajuszkirálya
Immáron tizenegyedik alkalommal rendezték meg Kiskunfélegyházán augusztus 18-án a Kunsági Bajuszfesztivált.
A megmérettetésen 25 versenyző indult négy – bajusz-szakáll, kifent bajusz, természetes bajusz és magyar bajusz - kategóriában.
– Láthatjuk, hogy komoly hagyománnyá vált Félegyházán az elmúlt több mint tíz év alatt ez a fesztivál. Valljuk be őszintén, hogy vagyunk egy páran férfiak, akiknek az arcszőrzete kissé hiányos. Ennek ellenére minden évben szívesen és érdeklődve tekintjük meg, hogy miként változik a bajuszdivat, és miként őrzik a régi formákat a hagyományőrzők.
Olyan rendezvényről tudunk itt beszélni, ahol a látogatók mindig tudnak újdonsággal találkozni. Köszönöm ezt a rendezvény főszervezőjének, Gulyás Lászlónak, köszönöm azt, hogy évek kitartó és szorgalmas munkával megszervezte, kézben tartja. Szeretnénk, ha évek múlva is itt lehetnénk és csodálhatnánk a bajuszcsodákat – mondta köszöntő beszédében Csányi József polgármester.
Ezt követően Szilágyi Péter, a Magyar Bajusztársaság elnöke szólt a megjelentekhez:
- A férfi arcszőrzete jellegzetes és jellemző formája a magyar viseletkultúrának. A magyar bajusz jelkép és szimbólum, egyben nemzeti jellegzetesség is. Jelezte egykor és ma is az emberi életút során a korszakváltást, a legényből férfivá érést, de emellett a tiszteletet és a megbecsülést is. Formája, jellegzetes magyar viselte pedig megkülönböztető volt. A magyar bajusz azonban nemcsak önmagában élő hagyomány, hanem nagyon gazdag szokásvilág kapcsolódik hozzá – mondta köszöntőjében Szilágyi Péter.
Gulyás László, a rendezvény főszervezője arról beszélt, hogy miként fogalmazódott meg fejében több mint tizenkét évvel ezelőtt a fesztivál ötlete. – Azt láttam, hogy igen kevés ember ereszt szőrt a szája szélén, pedig nekünk magyar embereknek ez évezredes hagyományunk. És hogy miért Kiskunfélegyházán szervezzük? Azért mert 1848-ban Rózsa Sándor Kossuth Lajos menlevelét Jókai Mór hozta ide Kiskunfélegyházára. Ezután Rózsa Sándor beállt a szabadságharcosok sorába, százötven fős csapatával jeles eredményeket ért el Délvidéken. A csapat tagjai valamennyien bajuszt viseltek. Ezért is tartjuk fontosnak, hogy otthont adjunk ennek a rendezvénynek – mesélt a részletekről Gulyás László.
A versenyen végül a jászberényi származású Járomi Zsolt lett a kifent bajusz kategória győztese, aki emellett még a Kunsági Bajuszkirály címet is bezsebelte. A hétköznapokban is kifent bajusszal járó nyertes korábban már volt Európa Bajnok, sőt háromszoros világbajnok is.
(Nyitófotónkon bal oldalon a győztes Járomi Zsolt látható - A képet készítette: Hájas Sándor.)
Kapcsolódó galéria
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 19. 10:15, csütörtök | Helyi
Áprilisban indul az idei szezon a Kecskeméti kisvasúton
2026-ban is áprilisban kezdetét veszi a szezon a Kecskeméti Kisvasúton és a hozzá kapcsolódó hajtánypályán.
2026. Március 19. 10:11, csütörtök | Helyi
Anyakönyvi hírek
Az alábbiakban legfrissebb anyakönyvi híreinket olvashatják.
2026. Március 18. 10:53, szerda | Helyi
Lassú turizmus és csúcstechnológia – erdélyi szakmai úton a Kiskunfélegyházi Közgazdasági Technikum tanárai
2026. Március 16. 11:22, hétfő | Helyi
Álvásárlással csalták csapdába
Elektromos cigaretta vásárlását ígérve csaltak csapdába egy férfit és apósát Kiskunfélegyházán a tettesek, majd fegyverrel fenyegetőzve vitték el az árut.












