Városlista
2026. január 13, kedd - Veronika

Hírek

2017. December 21. 05:00, csütörtök | Életmód
Forrás: mti

Javultak a rákos megbetegedések gyógyulási mutatói

Javultak a rákos megbetegedések gyógyulási mutatói

Az ezredforduló óta jelentősen nőtt Magyarországon az onkológiai betegségek előfordulása, ugyanakkor 11-12 százalékkal javultak a gyógyulási mutatók

- mondta Kásler Miklós onkológus, egyetemi tanár szerdán az MTI-nek abból az alkalomból, hogy szerkesztésében megjelent Az onkológia alapjai című kötet ötödik, aktualizált és bővített kiadása.

Az Országos Onkológiai Intézet főigazgatója elmondta, a több mint 1300 oldalas munka annak az 1994-es kiadásnak a korszerű változata, amely Európában elsőként tekintette át e megbetegedéseket, minden szövettani típusra, stádiumra, előrehaladottsági fokra és szervre lebontva az ismereteket, terápiás algoritmust kínálva.

Ezzel a létező legkorszerűbb módon áll a magyar orvosok rendelkezésére az irányelv-gyűjtemény, amely bármilyen helyzetben útmutatást ad a teendőkről - jegyezte meg a szakember.

Kásler Miklós hangsúlyozta: rendkívül összetett az onkológiai diagnosztika és kezelési rend, hiszen rák elnevezés alatt mintegy 250 szövettani megbetegedést tartanak számon, ezért lényeges, hogy összegezzék a felismerés és a kezelés komponenseit.

Mint mondta, a teljes hazai orvostársadalmat szólítják meg a Medicina Könyvkiadó által megjelentetett kötettel, amely az egyetemi tananyagok között is helyet kap.

Hozzátette: Magyarországon a halálozások negyede vezethető vissza onkológiai okokra, s ez az arány megegyezik az európai átlaggal.

Ezek érdekelhetnek még

2026. Január 13. 07:31, kedd | Életmód

Korábban soha nem látott változásokat talált a James Webb Űrtávcső egy ikercsillag körüli bolygóképző korongban

Korábban soha nem látott változékonyságot mutat a Tatooine-szerű bolygórendszerek szülőhelye a James Webb Űrtávcső adatai alapján -

2026. Január 12. 07:40, hétfő | Életmód

NAV: már 22 ezer édesanya kérte az szja-mentességet

2026. Január 08. 07:40, csütörtök | Életmód

Átírja az eurázsiai dinoszauruszok evolúciójáról alkotott eddigi elképzeléseket egy Iharkúton talált koponyalelet

Új dinoszauruszleletet fedeztek fel Iharkúton, amely alapjaiban változtatja meg az eurázsiai dinoszauruszok evolúciójáról alkotott eddigi elképzeléseket.