Hírek
2014. Augusztus 05. 05:00, kedd |
Belföld
Forrás: OrientPress Hírügynökség
Jogszabály-módosítással lehet az államé az MVM
A parlament ősszel egy olyan jogszabály-módosítást fogadhat el, amely lehetővé teszi, hogy az MVM Zrt. százszázalékos állami tulajdonba kerülhessen - mondta Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter a Napi Gazdaságnak. A tárcavezető a lap hétfői számában közölt interjúban közölte: a nagy állami cégek élén nem számít jelentős változásokra.
Nyár végére szeretnék mindenhol a végleges struktúrát kialakítani, beleértve az alsóbb vezetői szintek rendezését is. Ekkor oldhatják fel az állami cégek azon kötelezettségét is, hogy a nem napi működésükhöz szükséges szerződéseik megkötése előtt a minisztériummal is egyeztetniük kell. Hozzátette, az utóbbi szabálynak az volt az oka, hogy lássák, tapasztalható-e valahol túlköltekezés.
Beszélt arról is, az MKB Bankon túl is szeretnének még akvizíciókat végrehajtani. A miniszter szerint a leghamarabb a Bombardier MÁV Kft. külföldi tulajdonosával tudnak majd megállapodni. Azonban ezenkívül is lehetnek még az év végéig olyan akvizíciók, amelyek a költségvetés módosítását igényelhetik.
Az Igazságügyi Minisztériumban kidolgozták annak jogi lehetőségeit, hogy miként kerülhetne az állam százszázalékos tulajdonába az MVM, ez vélhetően a parlament őszi ülésszakának első jogszabály-módosításai között lesz majd.
Arra a kérdésre, akkor ezek szerint nem szimpla adásvétel során kerül majd az államhoz az egy százalék alatti MVM-részesedés, amely ma magánkézben van, azt válaszolta: a kormány szeretne döntést hozni arról, hogy a stratégiai ágazatoknál a törvény erejénél fogva kezelhessen egyes eseteket.
Seszták Miklós a lapnak elmondta, az Oroszországgal 2015-ben lejáró hosszú távú gázvásárlási szerződés ügyében már megkezdték a tárgyalásokat az MVM illetékesei, komoly fejlemények augusztus 20-a után várhatóak ebben a kérdésben.
A 3-as metró ügyében szerdán tartják az első megbeszélést a főpolgármesterrel. A tárcavezető a lapnak megerősítette, nem gondolkodik a lemondáson.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Május 09. 13:28, csütörtök | Belföld
Gulyás Gergely: Magyarország érdeke, hogy minél több kínai beruházás érkezzen
Magyarország érdeke, hogy minél több kínai beruházás érkezzen az országba - jelentette ki a Miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki Kormányinfón, Budapesten.
2024. Május 09. 09:39, csütörtök | Belföld
Orbán Viktor fogadta az állami látogatásra Magyarországra érkező kínai államfőt
Orbán Viktor miniszterelnök és felesége, Lévai Anikó szerda este a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren fogadta Hszi Csin-pinget, a Kínai Népköztársaság elnökét és házastársát
2024. Május 08. 15:10, szerda | Belföld
Szijjártó Péter: a Jaguar kulcsszerepet szán a budapesti fejlesztőközpontjának
A Jaguar kulcsszerepet szán a budapesti fejlesztőközpontjának a következő évek globális fejlesztési stratégiájában - írta a külgazdasági és külügyminiszter szerdán a Facebook-oldalán.
2024. Május 08. 10:19, szerda | Belföld
Szijjártó Péter: egyre több magyar vállalat lép be a kínai piacra
Egyre több magyar vállalat lép be a kínai piacra, egyre több magyar vállalat kereskedik kínai partnerekkel, nő a turisztikai forgalom és egyre több hallgatót fogadnak kölcsönösen egyetemeink