Hírek
2015. Október 03. 15:23, szombat |
Helyi
Forrás: Adrienn
Jól csak a szívével lát az ember...

Október 4-én tartják világszerte az Állatok Világnapját, melyhez városunk is csatlakozott az I. Félegyházi ÁllatiJÓ-Nap című szabadtéri esemény megrendezésével.
A jeles eseményt a Gyermek- és Ifjúsági Önkormányzat Kiskunfélegyháza Város Önkormányzatával közösen rendezte meg ma (október 3-án) a Petőfi téren. Csányi József Kiskunfélegyháza polgármesterének ünnepi megnyitója után Nagy Bálint diákpolgármester vette át a szót.
Az összesereglett közönség köszöntése után a diákpolgármester elmesélte az Állatok Világnapja ünnep kialakulásának hátterét.
1931 óta Szent Ferenc emléknapját október 4-én ünneplik. Assisi Szent Ferenc a Ferences rend megalapítója Itália, az állatok, a kereskedők, és a természet védőszentje. A legenda szerint Szent Ferenc Itáliában prédikálni kezdett a népnek, de előbb megparancsolta a fecskéknek, hogy hallgassanak, míg el nem mondja beszédét. Azok azonnal engedelmeskedtek. Tovább menve felemelte tekintetét, észrevette, hogy az úttól nem messze a fákat óriási madársereg lepte el. Egészen elámult a madarak hihetetlen sokasága láttán. Majd letért a mezőre, odament a madarakhoz és elkezdett beszélni a földön csipegetőkhöz, mire a fákon ülők is mind odasereglettek. Valamennyien szép csöndben várták végig a beszédet és el nem szálltak addig, amíg Szent Ferenc áldásával égnek nem eresztette őket. Amikor Szent Ferenc közöttük sétált, és csuhájával megérintette a madarakat, akkor sem repült el egyik sem. Így kezdődött minden…
A közelmúltban rendezett Diáknap sikeréből és a mai rendezvény jól szervezettségéből is láthatjuk, hogy a GYIÖK lázasan szervezi a különböző programokat városunkban Papp Viktória ifjúsági referens segítségével. Teszi mindezt azért, hogy a hétköznapok szürkeségébe minél több színt vihessen nemcsak a diákok és gyerekek, hanem a felnőttek, idősek és a családok életébe is. Az ÁllatiJÓ napot követően egy jótékonysági adományakciót szerveznek a közeljövőben amiről hamarosan hallani fogunk a rádióban és a sajtóban is. Befejezését decemberre tervezik - tudtuk meg a diákpolgármestertől. Az ünnepi beszéd zárásaként pedig stílusosan Exuperi szavait intézve – Jól, csak a szívével lát az ember, ami igazán fontos, az a szemnek láthatatlan.” – elkezdődött a fergeteges mulatság, mely egész nap tartani fog a városközpontban.
Tehát délután is szórakoztató, kellemes kikapcsolódást nyújtó programokkal várják az érdeklődő nagyközönséget.
- 15:30 - 17:00 A VUK című rajzfilm vetítése kicsiknek és nagyoknak a Hattyúházban
- 17:00 Pöttyös bögre együttes gyermekkoncertje
Egész napos programok a téren:
- Művelődési Központ kézműves foglalkozásai, Vörös János játékmester „jótékonysági” népi játéktere, GYIÖK „állati játékai”, Városi Könyvtár foglalkozásai, Izgő-Mozgó Kölyökklub, arcfestés, légvár, trambulin, gokartozás, Félegyházi kutyamenhely önkénteseinek foglakozásai, a Kiskunfélegyházi Kutyaiskola pavilonja, Röp-dísz- és haszongalamb galambtenyésztők pavilonja és galambsimogató, állatorvosi tanácsadás, kereskedősor
Állatfarm:
- bocik, bárány, kecske, csacsi, macska, kutya, kisfácánok, nyuszi, papagáj, galamb...
Gorkij utcai parkoló:
- lovaskocsikázás, pónifogat, traktor
Kiállításmegnyitó a Kiskunsági Nemzeti Park fotógyűjteményeiből:
- 16:00 Magyarország természeti csodái – Kiskunság (tájak, növények, állatok) címmel (Szakmaközi Művelődési Ház)
Kapcsolódó galéria
Ezek érdekelhetnek még
2025. Augusztus 01. 07:04, péntek | Helyi
Fedezze fel a magyar népzene és jazz különleges találkozását
A Béke-Tér Zene következő előadója Tóth Ákos tárogatóművész lesz augusztus 1-jén.
2025. Július 31. 21:33, csütörtök | Helyi
Színes nyári fesztivál Csongrádon: Körös-Toroki Napok 2025
Augusztus 1-3. között ismét megrendezik a hagyományos, családokat és fiatalokat egyaránt megmozgató fesztivált a csongrádi Körös-torok területén.
2025. Július 30. 07:08, szerda | Helyi
Emléknap Petőfi Sándor halálának évfordulóján
Kiskunfélegyházán július 31-én, csütörtökön 18 órakor lánglelkű költőnkre Petőfi Sándorra emlékezünk a Petőfi téren.
2025. Július 29. 11:54, kedd | Helyi
Rendőri segítséggel kerültek biztonságba a bajba jutott tappancsok
Bejelentés érkezett hozzánk, hogy Kecskemét egyik erdős részén – egy nem körbekerített területen – rövid pórázon tartanak kutyusokat, rossz körülmények között.