Hírek
2016. Július 10. 09:00, vasárnap |
Helyi
Forrás: hirado.hu
Jön a holovízió, a valódi 3D tévé
A holografikus tévé alkotói szerint a ma kapható, szemüveges 3D technika megbukott, és az emberek valódi, segédeszköz nélküli térélményre vágynak.
A Nobel-díjas Gábor Dénes fizikus miután feltalálta a holográfiát 1947-ben úgy vélte, hogy a 21. századan már holografikus televízión nézhetjük a műsorokat.
Talán nem is tévedett nagyot, legalábbis egy magyar fejlesztőcsapat most azon dolgozik, hogy a jövendölést valóra váltsa.
A Holovízó világelső, nagyméretű, 3×2 méteres térbeli kivetítős rendszer, amivel a Holografika Kft. nagy sikert aratott Sanghajban, a csúcstechnológia fellegvárában.
„Mindenki forgatta a fejét, hogy hogyan működhet. Amikor egy 3D kép ebben a méretben szemüveg nélkül lemászik az ernyőről, annak megvan a hatása” – fogalmazott az M1 Minden Tudás című műsorában a cégvezető, Balogh Tibor.
Hozzátette: a fejlesztés megelőzte a korát, csaknem egy évtizeddel, ami nem feltétlenül szerencsés.
„Ideális esetben az ember 2-3 évvel előzi meg a korát, ez az állapot lassan közeledik” – mondta el.
Balogh Tibor szerint az új generációs 3D rendszerek megbuktak, az újak pedig 2018-2020-ra jelenhetnek meg, ekkor jöhet el a holografika ideje.
A holográfia alapja Gábor Déneshez fűződik, aki a képrögzítés olyan módját fedezte fel, ami több információ visszaadását tette lehetővé, mint bármelyik addig ismert eljárás.
A fizikus ezt holográfiának nevezte el, két görög szó kombinációjából, amelyek annyit jelentenek, hogy “teljes” és “írás”.
„A tökéletes 3D-nek majdnem olyannak kell lennie, mint a természetes látvány. Mindezt korlátozások nélkül, hogy bárhová állhassak, szabadon mozoghassak a térben, búvárszemüveg, mindenféle markerek nélkül” – fogalmazott Balogh Tibor.
A Holovízió 3 dimenziós képét azt adott pillanatban több néző is élvezheti. A fénynyalábok újraépítik a teret, a megjeleníteni kívánt kép a képernyő előtt vagy mögött jelenik meg.
A készülék előtt a néző bárhova állhat, tehát otthon, ha egy ilyet néz majd a család, mindenki oda ül ahova akar, és mindenki más szögből láthatja azt a jelenetet amit néznek – részletezte a cégvezető.
A Holovízió fénysugarak segítségével állítja elő a térhatású képet, a képernyő különböző pontjaiból elinduló fénysugarak adott pontokban kereszteződnek. A néző nyugodtan körbejárhatja, a kiválasztott pontot mindig ugyanazon a helyen fogja látni.
További funkcióként interakcióba is léphetünk a tárgyakkal, megforgathatjuk őket, sőt akár bele is nyúlhatunk a képbe.
Nemcsak a szórakoztatóiparban lehet látványos eredményt elérni ezzel a technológiával, az oktatásban és az egészségügy területén is új távlatokat nyithat.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Május 16. 16:08, csütörtök | Helyi
Figyelem!!! Több helyen útlezárás várható!
A Jogging Plus Sportegyesület és Kiskunfélegyháza Város Önkormányzata futóversenyt rendez 2023. május 27-én délelőtt a tavalyi évhez hasonlóan.
2024. Május 16. 16:06, csütörtök | Helyi
Anyakönyvi hírek
Az alábbiakban legfrissebb anyakönyvi híreinket olvashatják.
2024. Május 15. 19:13, szerda | Helyi
Városalapítók Hete Hagyományőrző és Kulturális Fesztivál
Hagyományőrző, kulturális, szórakoztató programok, kiállítások, sportesemények színesítik a városalapítók hete fesztiválját május 17. és 26. között.
2024. Május 15. 11:41, szerda | Helyi
Több mint két tonna romlott húst találtak egy kisteherautóban az M5-ösön
Több mint két tonna romlott húst találtak a pénzügyőrök egy túlsúlyos kisteherautóban az M5-ös autópályán - tájékoztatta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal szerdán az MTI-t.