Hírek
2017. Április 23. 08:00, vasárnap |
Helyi
Forrás: Adrienn
Káprázatos virágözön várta a nézelődőket
Immáron hetedik alkalommal került megrendezésre április 22-én (szombaton) a Tavaszi Virágünnep.
Míg a gyerekek kézműveskedhettek, mások pedig a Petőfi szobor lábánál követhették figyelemmel a félegyházi amatőr csoportok látványos műsorát, addig a virágot szerető, népes számban megjelent vásárlók, nézelődők a pavilonok között válogathattak a szebbnél szebb évelő, egynyári és egyéb különleges növények között.
De nemcsak a pompás virágok keltek el szép számmal, hanem az elültetésükhöz, gondozásukhoz szükséges felszerelések is.
Csányiné Pap Andrea polgármesterné asszony így fogalmazott a rendezvény megnyitóján: „A tavasz köszöntése mindig a bolondos és szeszélyes áprilissal indul. Ilyenkor már alig várjuk, hogy a csalogató és melegen simogató napsugarak megcsiklandozzák bőrünket. De sajnos a szeszélyes április szinte minden évben megtréfál bennünket. Az elmúlt napokban mindenki megdöbbenésére hóesést láthattunk, a kávézók teraszai kiürültek és beljebb menekültek a vendégek, és bocsánatot kértünk a mélyre elrejtett télikabátoktól.Az április azonban nem csak szeszélyességet tartogat, hanem egyben a megújulás lehetőségét is, amelyre a mai nap kiváltképp alkalmas.
A virágünnep keretén belül kérem, látogassanak el a dísznövény kereskedőkhöz, virágkertészeti és kézműves termékbemutatókhoz, hátha találnak még olyat, amit eddig még nem láttak, vagy csak a szokásos virágokat szerezzék be kertjük, erkélyük újratelepítéséhez, hogy minél virágosabb Félegyházán élhessünk.”
A polgármesterné asszony arra is felhívta a figyelmet, hogy idén ismét meghirdeti városunk és a Móra Ferenc Közművelődési Egyesület a „Tegyük virágosabbá városunkat!” versenyét. Már a tavalyi évben is megduplázódott a pályázók száma és nagyon szeretné, hogy idén is adnának munkát a zsűrinek és meglátogatatnák erkélyeiket, kertjeiket, zöld felületeiket.
A jelentkezési lap beszerezhető a városi könyvtárban, a művelődési központban és a városháza aulájában, de letölthető a www.felegyhazikozlony.eu és a www.kiskunfelegyhaza.hu oldalról is.
Kapcsolódó galéria
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 18. 10:53, szerda | Helyi
Lassú turizmus és csúcstechnológia – erdélyi szakmai úton a Kiskunfélegyházi Közgazdasági Technikum tanárai
2026. Március 16. 11:22, hétfő | Helyi
Álvásárlással csalták csapdába
Elektromos cigaretta vásárlását ígérve csaltak csapdába egy férfit és apósát Kiskunfélegyházán a tettesek, majd fegyverrel fenyegetőzve vitték el az árut.
2026. Március 14. 18:40, szombat | Helyi
Magyarok Vására Kiskunhalason
2026. március 15-én nagykorúvá válik a kiskunhalasi Magyarok Vására.
2026. Március 09. 20:22, hétfő | Helyi
Kapcsoljon, hogy hazaérjen!
Március 9–15. között országszerte fokozott ellenőrzés az utakon.












