Hírek
2018. December 01. 21:24, szombat |
Helyi
Forrás: Adrienn
Karácsonyi műsorral ajándékozták meg egymást a nyugdíjas klubok

A Nyugdíjas Klubok Egyesülete ünnepváró programra invitálta november 30-án a tagokat és az érdeklődőket a Szakmaközi Művelődési Házba.
A „Karácsony Palócföldön„ címet viselő rendezvényen több mint ötvenen léptek fel, hogy szórakoztassák nagyérdemű közönségüket és megteremtsék az ünnepvárás bensőséges, szeretetteljes hangulatát mindenki számára.
Elsőként Lesták Sándorné a Bugaci Nyugdíjas Klub vezetője szólt az egybegyűltekhez, és egy karácsonyi verssel kezdte meg a kellemes délelőttöt, majd Balla László alpolgármester köszöntötte városunk vezetése nevében a szépkorúakat.
Mátyus Imréné a palócokról, a palóc ünnepi szokásokról mesélt közönségének, majd az Őszidő Klub mutatta be a „Lucázás”-t.
Mindezeken felül láthattunk a délelőtt folyamán „regölést” is a Kossuthosok Klubjától, és megismerkedhettünk a pásztorok vesszőhordásával és kántálásával a Kunplast Klub, Hagyományőrző Énekesek Klubjának köszönhetően. Az adventi ünnepségből elmaradhatatlan Betlehemi játékokat ezúttal a palóc szokásokat tükrözve mutatták be a Pedagógusok Klubjának tagjai. Végezetül pedig az Értelmet az Éveknek nyugdíjasai adták elő „Új év (kiskarácsony) köszöntése című műsorukat.
A szórakoztató fellépések után Mészáros Márta a Kiskun Múzeum igazgatója szólt a megjelentekhez, majd Keresztes Tünde kulturális referens az évről-évre egyre szebb saját készítésű tárgyat, díszeket felsorakoztató Betlehem-kiállítást.
A kellemes hangulatú délelőtt zárásaként Juhász István egyesület elnök köszönte meg a fellépők produkcióját és mindazok segítségét, akik nélkül nem jöhetett volna létre a találkozó. Végezetül pedig áldott, szeretetteljes karácsonyi ünnepeket kívánt minden jelenlévőnek.
Kapcsolódó galéria
Ezek érdekelhetnek még
2025. Június 17. 10:17, kedd | Helyi
Múzeumok Éjszakája a Kiskun Múzeumban
Június 21-jén látogassatok el a Kiskun Múzeumba, ahol játékkal és tárlatvezetéssel, számos szolgáltató programkínálatával várják a kedves látogatókat.
2025. Június 17. 09:10, kedd | Helyi
Jóga Világnap Kiskunfélegyházán: fedezd fel a belső egyensúlyt!
Kiskunfélegyházán már nyolcadik alkalommal csatlakoznak a jóga kedvelői a Jóga Világnapja rendezvénysorozathoz, ezáltal is erősítve a közösség összetartozását és a jóga által nyújtott testi-lelki feltöltődést.
2025. Június 16. 15:05, hétfő | Helyi
Felújítási munkálatok miatt lezárásra kerül a Kossuth utca Attila utca és Dózsa György utca közötti szakasza
2025. Június 16. 08:49, hétfő | Helyi
Sok látogatót vonzott a repülőtér családi napja
Több százan választották hétvégi kikapcsolódásként a repülőtér Repülj a nyárba! címmel meghirdetett családi napját.