Hírek
2014. Szeptember 11. 10:00, csütörtök |
Helyi
Forrás: Félegyházi Hírek
Katonai relikviák Kunszálláson

Egyedi kiállítás színezte a kunszállási XVI. Húsfőző és Tészta Fesztivál programját. Kovács Roland másodéves hadtörténész hallgató katonai relikviáit tekinthette meg az érdeklődő közönség.
Egyedi kiállítás színezte a kunszállási XVI. Húsfőző és Tészta Fesztivál programját. Kovács Roland másodéves hadtörténész hallgató katonai relikviáit tekinthette meg az érdeklődő közönség.
A katonák megítélése mindig az adott rendszer álláspontja szerint történik. Pedig emberek ők is, érzelmekkel, gondolatokkal és használati tárgyakkal. Ezért kapta a bemutató ezt a címet. Ezekből a ma már csak emlékként látható tárgyakból áll a tárlat anyaga.
Kovács Roland másodéves hadtörténész hallgató már a májusi Military találkozón is bemutatkozott egy érdekes előadással. Az előadás a 40.000 levente sorsát igazgató és őket megmentő Kovács Mihály piarista atyát és tevékenységét mutatta be.
Most gyűjteményéből válogatott. Tematikájában egyéni, anyagát tekintve széleskörű, de egységes volt a kiállítás. Az időutazás az I. világháborúnál kezdődött, majd a II. világháború után egészen a nyolcvanas évekig tartott. Meg lehetett figyelni az előállítás alapján az ipari fejlődést, de nyomon lehetett követni az álcázó festés fejlődését is; egészen az általunk ismertekig.
A látogatók kitüntetéseket, egyensapkákat, bajonetteket, pilótasisakokat, sőt még egy túlnyomásos repülő hajózó szkafandert is láthattak. Sok érdeklődő nézte meg a Faluházban látható tárgyakat. Jó néhányan nem tudtak ellenállni a kísértésnek, és kipróbálták milyen viselni az Afrika Korps parafa sisakját, milyen nehéz egy Tommy sisak, vagy egy amerikai hadnagyé.
A gazdagabb fantáziájúak a szuperszonikus pilótasisakot próbálták fel, a védőszemüveget lehajtva könnyebb volt elképzelni a felhők közt száguldó gépet, a repülés csodáját is.
Aki nem rendelkezett semmilyen jártassággal vagy ismerettel, annak Kovács Roland válaszolt fáradhatatlanul a kérdéseire. A magyarázatok tanári pontossággal tértek ki az említett tárgy korára, alkalmazására és származási helyére.
A tárlat egy szokatlan szeletét mutatta be a katonaélet használati tárgyainak önállóan, gondosan rendszerezve.
A falunapok érdekes színfoltjaként a bemutató a katonai szolgálatot valamikor teljesítők számára szemet gyönyörködtető és nosztalgiát ébresztő volt.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Június 16. 15:05, hétfő | Helyi
Felújítási munkálatok miatt lezárásra kerül a Kossuth utca Attila utca és Dózsa György utca közötti szakasza
2025. Június 16. 08:49, hétfő | Helyi
Sok látogatót vonzott a repülőtér családi napja
Több százan választották hétvégi kikapcsolódásként a repülőtér Repülj a nyárba! címmel meghirdetett családi napját.
2025. Június 15. 08:18, vasárnap | Helyi
Hírek az Ótemplomból
2025. június 15. SZENTHÁROMSÁG VASÁRNAPJA
2025. Június 15. 08:18, vasárnap | Helyi
Hírek a Szent István templomból
2025. június 15. - SZENTHÁROMSÁG VASÁRNAPJA