Hírek
2014. Augusztus 30. 11:51, szombat |
Helyi
Forrás: Félegyházi Közlöny
Kecskeméti mérnökhallgatók kiemelkedő sikere a finnországi Nokiában
Ismét Magyarországra, a Kecskeméti Főiskolára került a Finnish Mileage Marathon vándorserlege, a GAMF csapat ugyanis újra abszolút győztes lett a finnországi Nokiában 39. alkalommal megrendezett versenyen.
Ismét Magyarországra, a Kecskeméti Főiskolára került a Finnish Mileage Marathon vándorserlege, a GAMF csapat ugyanis újra abszolút győztes lett a finnországi Nokiában 39. alkalommal megrendezett versenyen.
A nagy múltra visszatekintő üzemanyag-takarékossági versenyen, ahol rendszeresen élvonalbeli csapatok állnak rajthoz, megismételve tavalyi sikerüket ismét a kecskeméti főiskolások voltak a sztárok, hiszen saját kategóriájuk első helye mellett abszolút győztesek is lettek. A 2013-ban ugyanitt felállított rekordjukat - 3082 km/1 liter benzinnel - főként a változékony és szeles időjárás miatt ugyan nem tudták megjavítani, de az első helyet érő 2809 km/1 literes fogyasztás is kiemelkedő volt a mezőnyben.
A csapat elégedett az eredménnyel, mert azzal a célkitűzéssel indultak Nokiába, hogy nemcsak viszik, hanem hozzák is a vándorserleget, amelyre 39. győztesként ismét a GAMF-csapat neve kerülhet. A csapat ezzel lezárta az idei versenyszezont. Három versenyen vettek részt, s az eredmények magukért beszélnek, két kategóriagyőzelmet, két abszolút győzelmet, illetve egy kategória harmadik helyezést „gyűjtöttek be”. A GAMF-csapat emellett két alkalommal is kapott technikai innovációs nagydíjat, illetve egy design díjat a mérnöki tervezésért és kiváló minőségű kivitelezésért.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 16. 11:22, hétfő | Helyi
Álvásárlással csalták csapdába
Elektromos cigaretta vásárlását ígérve csaltak csapdába egy férfit és apósát Kiskunfélegyházán a tettesek, majd fegyverrel fenyegetőzve vitték el az árut.
2026. Március 14. 18:40, szombat | Helyi
Magyarok Vására Kiskunhalason
2026. március 15-én nagykorúvá válik a kiskunhalasi Magyarok Vására.
2026. Március 09. 20:22, hétfő | Helyi
Kapcsoljon, hogy hazaérjen!
Március 9–15. között országszerte fokozott ellenőrzés az utakon.
