Városlista
2025. június 16, hétfő - Jusztin

Hírek

2015. Január 22. 12:50, csütörtök | Kék hírek
Forrás: Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság

Kerékpárokat lopott

Kerékpárokat lopott

Vádemelést javasol a rendőrség azzal a 37 éves kiskunfélegyházi férfival szemben, aki a megalapozott gyanú szerint egy nap alatt két kerékpárt lopott el.

Vádemelést javasol a rendőrség azzal a 37 éves kiskunfélegyházi férfival szemben, aki a megalapozott gyanú szerint egy nap alatt két kerékpárt lopott el.

Mint arról korábban beszámoltunk, ismeretlen tettes Kiskunfélegyházán egy üzlet előtt lakattal lezárt kerékpárt 2014. október 7-én 16 óra és 16 óra 15 perc közötti időben eltulajdonított.

A Kiskunfélegyházi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályának munkatársai, Dr. Szűcs Elvira Adrienn r. főhadnagy és Csöndes Mihály r. törzsőrmester szolgálatteljesítésük során aznap 23 óra 40 perckor megjelentek egy kiskunfélegyházi utcában, mivel bejelentés érkezett arról, hogy egy férfi egy kerékpár mellett térdel és feltehetően fűrészeli a járművön lévő láncot. A rendőrök kiérkezésekor a bejelentő által látott férfi már nem volt ott, de a két nyomozó egy ház udvarán elrejtve megtalálta a nap folyamán ellopott kerékpárt. A közelben igazoltatták K. István 37 éves kiskunfélegyházi lakost, majd gyanúsítottként kihallgatták, melynek során a bűncselekmény elkövetését beismerte. A rendőrök lefoglalták a kerékpárt, egy fűrészlapot és egy fogót.

A nyomozás adatai szerint a terhelt megalapozottan gyanúsítható azzal is, hogy 2014. október 7-én egy másik lezárt állapotú kerékpárt is ellopott, amelyet a házkutatás során megtaláltak a rendőrök.

A Kiskunfélegyházi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya a K. Istvánnal szemben lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást 2015. január 21-én befejezte, a keletkezett iratokat vádemelési javaslattal küldi meg a Kiskunfélegyházi Járási Ügyészségnek.

Ezek érdekelhetnek még

2025. Június 03. 07:43, kedd | Kék hírek

Kalapáccsal támadtak rá az Antall-kormány volt külügyminiszterére

Budapesten, egy belvárosi társasház kapualjában támadta meg az Antall-kormány volt külügyminiszterét és feleségét vasárnap délután egy férfi, aki kalapáccsal esett az idős házaspárnak.

2025. Május 29. 16:00, csütörtök | Kék hírek

Vádat emeltek egy nő ellen, aki egy 15 éves lányt kényszerített szexmunkára

A Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség minősített emberkereskedelem és gyermekpornográfia miatt vádat emelt egy bajai nővel szemben, aki a fia náluk lakó, kiskorú barátnőjét fenyegetéssel és erőszakkal szexmunkára bírta rá.

2025. Május 21. 07:26, szerda | Kék hírek

Egy szék háttámlával ütötte a biztonsági őrt a győri stadionban

Az ügyészség vádat emelt egy szurkolóval szemben, aki 2024 tavaszán, egy NB II-es mérkőzésen egy széktámla élével arcon ütötte a biztonsági őrt.

2025. Május 21. 07:25, szerda | Kék hírek

Kémkedés gyanúja miatt indítványozott letartóztatást az ügyészség

A Fővárosi Főügyészség egy kémkedéssel is gyanúsított ukrán férfi letartóztatására tett indítványt.