Hírek
2013. Július 16. 15:58, kedd |
Helyi
Forrás: - Gulyás -
Keresztény motoros zarándokok Félegyházán
Idén sem maradt el a pálosszentkúti motoros találkozó. A pálos szerzetesek szervezésében zajló rendezvényre mindegy háromszáz motoros érkezett.
Idén sem maradt el a pálosszentkúti motoros találkozó. A pálos szerzetesek szervezésében zajló rendezvényre mindegy háromszáz motoros érkezett. A három napos program július 12-én ismerkedéssel kezdődött, zenés imádsággal, szentmisével folytatódott a lourdes-i barlangnál. Kertész Ferenc a keresztény és nem keresztény szimbólumokról beszélt, majd bibliai történeteket hallhattak az érdeklődők. Az este programja a Nem adom fel együttes és a Misztrál zenekar koncertjével zárult. A ma reggeli imádság és Eperjes Károly színművész tanúságtételét követően szentmisére invitálták a motoros zarándokokat. A hagyományos motoros felvonulás délben indult Kiskunfélegyházára. A zarándokokat és járműveiket Bese Gergő Péter frissen szentelt atya áldotta meg. A motoros kaszkadőrök délután mutatkoznak be a kegyhelynél, majd vetélkedők várják az érdeklődőket, 19 órától pedig a 4 érzék színház, majd 21 órától a SzeRBuSz zenekar és a T-Band lép színpadra. A három napos rendezvény vasárnap 10.30 órakor szentmisével és körmenettel zárul.
Kapcsolódó galéria
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 07. 09:14, kedd | Helyi
Forgalmi rend változás a Móra Ferenc téren
Tájékoztatjuk a tisztelt lakosságot, hogy a közeljövőben az alábbiak szerint módosul a Móra Ferenc tér forgalmi rendje:
2026. Április 04. 11:07, szombat | Helyi
Hárman meghaltak, ketten megsérültek, amikor fának csapódott egy autó Kiskunfélegyháza közelében
2026. Április 02. 14:22, csütörtök | Helyi
Tehetséggondozás a Közgében
Köbüki tehetséggondozó ösztöndíjban részesültek a Kiskunhalasi SZC Kiskunfélegyházi Közgazdasági Technikum ügyvitel szakos tanárai
2026. Április 02. 14:12, csütörtök | Helyi
Anyakönyvi hírek
Az alábbiakban legfrissebb anyakönyvi híreinket olvashatják.












