Hírek
2018. November 05. 08:10, hétfő |
Helyi
Forrás: police.hu
Két órán belül őrizetben a késelő

A gyanú szerint egy olasz férfi az egyik kecskeméti szórakozóhely előtt nyakon szúrt egy férfit. A kiskunfélegyházi rendőrök 2 órán belül egy ingatlanban fogták el a gyanúsítottat
Bejelentés érkezett 2018. november 4-én 3 óra 11 perckor a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába, amely szerint az egyik kecskeméti szórakozóhely előtt egy férfit megkéseltek.
A rendelkezésre álló adatok alapján a szórakozóhelyen több személy között konfliktus alakult ki, és a biztonsági őrök kivezettek az utcára egy férfit. Ezt követően több vendég, köztük egy 33 éves férfi is az utcára ment, ahol eddig tisztázatlan körülmények között nekitámadt a már utcán lévő ismeretlen személy, és közöttük dulakodás alakult ki. A férfi egy késsel megvágta a 33 éves sértett nyakát, és több további sérülést is ejtett rajta. Ezt követően beszállt az autójába, és elhajtott a helyszínről. A sértett az előzetes orvosi szakvélemény alapján életveszélyesen megsérült.
A rendőrök két órán belül egy kiskunfélegyházi ingatlanban elfogták a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható 48 éves olasz állampolgárt.
A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság nyomozói életveszélyt okozó testi sértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt őrizetbe vették, és előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Augusztus 01. 07:04, péntek | Helyi
Fedezze fel a magyar népzene és jazz különleges találkozását
A Béke-Tér Zene következő előadója Tóth Ákos tárogatóművész lesz augusztus 1-jén.
2025. Július 31. 21:33, csütörtök | Helyi
Színes nyári fesztivál Csongrádon: Körös-Toroki Napok 2025
Augusztus 1-3. között ismét megrendezik a hagyományos, családokat és fiatalokat egyaránt megmozgató fesztivált a csongrádi Körös-torok területén.
2025. Július 30. 07:08, szerda | Helyi
Emléknap Petőfi Sándor halálának évfordulóján
Kiskunfélegyházán július 31-én, csütörtökön 18 órakor lánglelkű költőnkre Petőfi Sándorra emlékezünk a Petőfi téren.
2025. Július 29. 11:54, kedd | Helyi
Rendőri segítséggel kerültek biztonságba a bajba jutott tappancsok
Bejelentés érkezett hozzánk, hogy Kecskemét egyik erdős részén – egy nem körbekerített területen – rövid pórázon tartanak kutyusokat, rossz körülmények között.