Hírek
2017. Január 02. 11:56, hétfő |
Helyi
Forrás: hazipatika.com
Kiderült, mitől rettegnek a magyar fiatalok

Családtagjaik elvesztésétől, a magánytól és a szexuális erőszaktól tartanak leginkább a magyar tinédzserek.
Az anyagi dolgok kevésbé foglalkoztatják őket, leginkább boldog és egészséges családra vágynak.
Minden második gyerek bevallása szerint szorong valami miatt (56,6 %) és nem bízik magában (41,3 %), majdnem minden harmadik középiskolás pedig úgy gondolja, hogy szülei nem elégedettek vele. A szorongás az elvált szülők gyerekei és a gyermekvédelmi gondoskodásban élők között 7 százalékkal magasabb - derült ki az SOS Gyermekfalvak kutatásából, melynek során több mint 1000 középiskolás fiatalt kérdezett országszerte arról, milyen félelmeik, vágyaik vannak. Az eredményeket a Hvg.hu foglalta össze.
Első a család, az egzisztencia másodlagos
Az SOS arra volt elsősorban kíváncsi, hogy mitől félnek leginkább a fiatalok. A családtagok halálától, az árvaságtól és a családtagok megbetegedésétől valófélelemállt az első helyen, de az egzisztenciális problémák is erősen jelen vannak már: a negyedik legerősebb félelem, hogy felnőttként nem találnak munkát.
Nem csak a családjuk elvesztésétől félnek sokan, hanem attól is, hogy ők maguk nem tudnak majd családot alapítani. Majdnem minden második fiatal az elsők között jelölte meg ezt a félelmei között - olvasható a kutatási eredményekből. Szinte ugyanennyien tartanak attól, hogy elszakítják a testvérüktől (35,8 %), illetve a szülők válásától is minden harmadik fiatal tart (29,5 %).
Kiugróan magas azoknak a középiskolásoknak az aránya, akik fokozottan félnek a szexuális erőszaktól. A fiúk 18 százaléka nagyon fél ettől, a lányok közül pedig minden második. Szlankó Viola, az SOS Gyerekfalvak pszichológusa szerint ez arra is visszavezethető, hogy a médiában egyre több hír jelenik meg a szexuális zaklatásokról, miközben az iskola és a szülők is hadilábon állnak a szexuális felvilágosítással.
A kutatás szerint az ideális család a gyerekek számára azt jelenti, hogy a családtagok boldogok, és szeretnek együtt lenni (81,5 %), mindenki egészséges (76,8 %), sokat beszélgetnek (73,4 %) és elfogadják őket olyannak, amilyenek (72,6 %). Kevésbé tartják fontosnak az egzisztenciális dolgokat, mint pénz (21,3 %), szép lakás (31,3 %).
Ezek érdekelhetnek még
2025. Augusztus 01. 07:04, péntek | Helyi
Fedezze fel a magyar népzene és jazz különleges találkozását
A Béke-Tér Zene következő előadója Tóth Ákos tárogatóművész lesz augusztus 1-jén.
2025. Július 31. 21:33, csütörtök | Helyi
Színes nyári fesztivál Csongrádon: Körös-Toroki Napok 2025
Augusztus 1-3. között ismét megrendezik a hagyományos, családokat és fiatalokat egyaránt megmozgató fesztivált a csongrádi Körös-torok területén.
2025. Július 30. 07:08, szerda | Helyi
Emléknap Petőfi Sándor halálának évfordulóján
Kiskunfélegyházán július 31-én, csütörtökön 18 órakor lánglelkű költőnkre Petőfi Sándorra emlékezünk a Petőfi téren.
2025. Július 29. 11:54, kedd | Helyi
Rendőri segítséggel kerültek biztonságba a bajba jutott tappancsok
Bejelentés érkezett hozzánk, hogy Kecskemét egyik erdős részén – egy nem körbekerített területen – rövid pórázon tartanak kutyusokat, rossz körülmények között.