Hírek
2012. Május 26. 07:09, szombat |
Kék hírek
Forrás: mno.hu / MTI
Kifosztották a szentkúti nemzeti kegyhelyet
Egymillió forintos kárt okozott a Nógrád megyei, szentkúti nemzeti kegyhelyen egy ismeretlen elkövető, aki kifosztotta a perselyt és templomi kegytárgyakat lopott el – közölte a megyei rendőr-főkapitányság pénteken.
Dankóné Nagy Éva elmondta: péntekre virradóra valaki felfeszítette a szabadtéri oltárnál lévő perselyt és a templom bejárati ajtaján lévő vaspántot. A templomból a tettes három, arannyal bevont kelyhet, valamint egy szintén arannyal bevont úgynevezett úrmutatót tulajdonított el – tette hozzá.
A bátonyterenyei rendőrség bűnügyi osztálya az ügyben nagyobb értékre, dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás miatt indított nyomozást. A rendőrség azt kéri: aki információval rendelkezik a bűncselekménnyel kapcsolatban, az tegyen bejelentést – mondta a szóvivő.
MTI / mno
Ezek érdekelhetnek még
2024. Május 10. 06:00, péntek | Kék hírek
Állást hirdető munkáltatókat vizsgált a NAV
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) az elektronikus álláskereső platformok hirdetményei nyomán is vizsgálja, hogy a foglalkoztatók betartják-e a dolgozók bejelentésének szabályait - közölte a hivatal csütörtökön az MTI-vel.
2024. Május 09. 09:40, csütörtök | Kék hírek
Lőfegyvereket és hangtompítókat találtak a pénzügyőrök egy albán autóban
Lőfegyvereket és hangtompítókat találtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei egy albán rendszámú autóban az M5-ös autópálya hetényi pihenőhelyén.
2024. Május 07. 07:31, kedd | Kék hírek
Kibervédelmi intézet: nagy összegű pénznyereményre hivatkoznak telefonos csalók
Nagy összegű nyeremény ígéretével próbálkoznak telefonos csalók - tudatta a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat Nemzeti Kibervédelmi Intézete.
2024. Május 03. 13:44, péntek | Kék hírek
Halálra verték azt a nőt, akinek a holttestét Aszódon találták meg
Rabszolgaként dolgoztatták és halálra verték azt a nőt, akinek a holttestét április 28-án találták meg járókelők Aszódon, az ügyben négy ember ellen indult eljárás