Hírek
2017. November 16. 19:46, csütörtök |
Helyi
Forrás: baon.hu
Kizuhant egy lány az ablakból Félegyházán
Szerda este kizuhant egy tizenéves lány a kiskunfélegyházi Constantinum lánykollégium ablakából. Állapota mostanra stabilizálódott, de a lépét el kellett távolítani - írja a baon.hu.
Szerda este kizuhant egy tizenéves lány a kiskunfélegyházi Constantinum kollégium első emeleti ablakából. Az esettel kapcsolatban megkerestük Mindák Józsefet, az intézmény igazgatóját. Kérdésünkre elmondta, hogy a lány este 10 óra körül az első emeleti kollégiumi szobájában volt két szobatársnőjével. Az ablak nyitva volt, amikor észrevették, hogy egy korábban végzett régi kollégiumi társuk halad el biciklivel az ablak alatt. A lány az ablakon kihajolva üdvözölte őt, amikor kiszakadt a vaspánthoz rögzített vastag biztonsági korlát. A szerencsétlenül járt kollégista körülbelül négy métert zuhant. Azonnal kihívták a mentőket, akik kórházba szállították a fiatal hölgyet. Az igazgató elmondta, hogy az esés következtében megsérült a lány lépe, amit el kellett távolítani, de a mája nem sérült meg. A belső sérülésen kívül még az arcát ütötte meg a becsapódáskor. Az intézményvezető szerint a lány állapota már stabilizálódott.
A kollégiumban vizsgálatot indítottak, hogy kiderítsék hogyan mi történt a biztonsági korlát rögzítésével. Információink szerint a hatóság még nem nyomoz az ügyben.
Képünk illusztráció! (shutterstock.com)
Ezek érdekelhetnek még
2026. Január 14. 12:12, szerda | Helyi
Látogatási tilalom lép életbe egyes osztályokon a légúti megbetegedések járványos emelkedése miatt
Átlépte a járványküszöböt a kecskeméti járásban a légúti megbetegedések előfordulása.
2026. Január 13. 08:22, kedd | Helyi
Kamion ég az M5-ösön, Kecskemétnél
A Budapest felé vezető oldalt lezárták.
2026. Január 12. 10:47, hétfő | Helyi
„A mi Alföldünk” – kiskunfélegyházi alkotók kiállítása nyílik a magyar kultúra napján
A magyar kultúra napja alkalmából különleges kiállítás nyílik 2026. január 22-én, csütörtökön 17 órakor a kiskunfélegyházi Móra Ferenc Művelődési Központban.
2026. Január 09. 10:41, péntek | Helyi
Vasárnap lesz az év első vására Kiskunfélegyházán
Félegyházi Városfenntartó Nonprofit Kft. Piac- és Vásárüzemeltetési részlege tájékoztatja a vásárlókat és az árusokat, hogy a Kiskunfélegyházi Országos Állat és Kirakodó vásár időpontja: 2026. január 11. (vasárnap).
