Hírek
2018. Április 24. 16:29, kedd |
Helyi
Forrás: Adrienn
Komolyan vették az életmentést
Április 24-én tartották az Elsősegélynyújtó Verseny városi fordulóját a József Attila Általános Iskolában.
A Magyar Vöröskereszt szervezésében évtizedek óta rendeznek elsősegélynyújtó versenyt. A szervezést maga a Vöröskereszt fogja össze, de a szakmai segítséget a Mentőszolgálat biztosítja minden verseny alkalmával – tudtuk meg dr. Sinkó Melindától. A doktornő Csizmadia Anita mentőtiszt nevét külön kihangsúlyozta, mondván évről-évre óriási segítséget nyújt mind a felkészülésben, mind pedig a verseny lebonyolításban. Megemlítette még a Védőnői Szolgálat munkatársainak technikai segítségét, akik a különböző helyszíneken biztosítják a zsűrizést.
A 2018. évi városi megmérettetésen részt vevő diákokat elsőként Wolnerné Vidéki Szilvia intézményvezető köszöntötte:
- A bajba jutott társainknak nyújtott fizikális segítség és az életmentés emberi kötelességünk. Örömmel tölt el bennünket, hogy 11 iskola csapata jelent meg a versenyen, valamint az is, hogy középiskolások is megmérettetik magukat – mondta az igazgatónő.
A versenyen a Móra Ferenc Gimnázium imitátorai 6 helyszínen biztosítják a sérültek élethű megjelenítését, melyeken 5 perc állt a versenyzők rendelkezésére, hogy felállítsák a diagnózist és az alapján ellássák a sérülte(ke)t. Emellett természetesen elméleti feladatlapon is számot kellett adniuk tudásukról a fiataloknak.
A legeredményesebb középiskolai, valamint általános iskolai csapatnak pedig lehetősége nyílik Bajára utazni a Megyei Elsősegélynyújtó Versenyre.
Kapcsolódó galéria
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 19. 10:15, csütörtök | Helyi
Áprilisban indul az idei szezon a Kecskeméti kisvasúton
2026-ban is áprilisban kezdetét veszi a szezon a Kecskeméti Kisvasúton és a hozzá kapcsolódó hajtánypályán.
2026. Március 19. 10:11, csütörtök | Helyi
Anyakönyvi hírek
Az alábbiakban legfrissebb anyakönyvi híreinket olvashatják.
2026. Március 18. 10:53, szerda | Helyi
Lassú turizmus és csúcstechnológia – erdélyi szakmai úton a Kiskunfélegyházi Közgazdasági Technikum tanárai
2026. Március 16. 11:22, hétfő | Helyi
Álvásárlással csalták csapdába
Elektromos cigaretta vásárlását ígérve csaltak csapdába egy férfit és apósát Kiskunfélegyházán a tettesek, majd fegyverrel fenyegetőzve vitték el az árut.












