Hírek
2017. Március 03. 16:14, péntek |
Helyi
Forrás: Adrienn
Korszerűbb életmentő eszközöket kapott a félegyházi mentőszolgálat

A több millió forintos értéket képviselő eszközök már megérkeztek a félegyházi mentőszolgálathoz, de a napokban várható még egy Lucas típusú újraélesztő gép is.
– tudtuk meg Papp Györgytől, a kiskunfélegyházi mentőállomás vezetőjétől.
A kisebb eszközöket, úgy mint például törésrögzítőket, végtag és egésztest rögzítőket, diagnosztikai eszközöket, oxigén szaturáció mérőket, vérnyomás mérőket a Félegyházi Mentők Alapítvány a támogatásokból és az adó 1%-ából finanszírozta. A nagyobb értékű eszközökhöz azonban már az Országos Mentőszolgálat Alapítványának segítségét vette igénybe a félegyházi mentőszolgálat.
2000-ben indult Kiskunfélegyházán az esetkocsi szolgálat, mely azóta is orvosi szintű ellátást biztosít a lakosság részére. Akkor azok az eszközök az új autóval együtt újan érkeztek a mentőállomásra. Azóta azonban eltelt tizenhét év. Az állandó használat és a folyamatos karbantartás, szerviz sajnos egy idő után már nem volt egymással arányban. Az elhasználódás miatt cserére szorult az eszközök javarésze – mondta el a félegyházi állomásvezető.
Azt is megtudhattuk, hogy a kisebb eszközökön kívül az Országos Mentőszolgálat Alapítvány jóvoltából az esetkocsi két nagyobb értékű diagnosztikai és terápiás eszközzel is bővült. Az egyik a 4 millió forintos értéket képviselő, amerikai gyártmányú Newport lélegeztetőgép. A rendkívül kedvező paraméterei mellett hosszú távú akkumulátoros üzemmódban tud működni, oxigén tartalékkal rendelkezik, tehát több órás transzportokat is tud teljesíteni. A másik életmentő gép, mely szintén nagy értéket képvisel az esetkocsiban a Lifetech 15-ös gép mely az ugyanilyen gyártmányú, de korábbi szériájú elődjét váltotta le. Rendkívül közkedvelt a mentősök között a több funkciós kihasználhatóságának köszönhetően. Van benne EKG, defibrillátor, de lehet vele végezni vérnyomásmérést, oxigén szaturáció mérést és test maghőmérsékletet is. Sőt terápiás áram (pacemaker technológiában) is ezt a gépet használja a mentőszolgálat.
Azt is elárulta az állomásvezető, hogy a napokban Kecskeméten már megkapták a Lucas típusú újraélesztő gépet, amelyet nagy valószínűséggel hamarosan a félegyházi mentőszolgálat is magáénak tudhat.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Augusztus 01. 07:04, péntek | Helyi
Fedezze fel a magyar népzene és jazz különleges találkozását
A Béke-Tér Zene következő előadója Tóth Ákos tárogatóművész lesz augusztus 1-jén.
2025. Július 31. 21:33, csütörtök | Helyi
Színes nyári fesztivál Csongrádon: Körös-Toroki Napok 2025
Augusztus 1-3. között ismét megrendezik a hagyományos, családokat és fiatalokat egyaránt megmozgató fesztivált a csongrádi Körös-torok területén.
2025. Július 30. 07:08, szerda | Helyi
Emléknap Petőfi Sándor halálának évfordulóján
Kiskunfélegyházán július 31-én, csütörtökön 18 órakor lánglelkű költőnkre Petőfi Sándorra emlékezünk a Petőfi téren.
2025. Július 29. 11:54, kedd | Helyi
Rendőri segítséggel kerültek biztonságba a bajba jutott tappancsok
Bejelentés érkezett hozzánk, hogy Kecskemét egyik erdős részén – egy nem körbekerített területen – rövid pórázon tartanak kutyusokat, rossz körülmények között.