Pedig rosszul tenné: nemcsak azért, mert védett (eszmei értéke 25 ezer forint), hanem mert nálánál jobban senki és semmi nem tisztítja meg a földet a cserebogárpajortól és a lótetűtől. (Hadd mondjam el az olvasóknak: azóta alszom nyugodtan a lótetűktől, amióta a vakond rendszeresen járőrözik a kertünkben.)

Jó tudni, hogy az alagútfúrás nagymestere rendkívül falánk: saját súlyának másfélszeresét eszi meg naponta gilisztából, bogarakból, csigákból, a fák gyökereit pusztító pajorokból. Ez azt is jelenti, hogy a vakond elsősorban ott jelenik meg nagyobb számban, ahol bőséges a táplálékkínálat (másképpen: kártevő rovarokkal, bogarakkal erősen fertőzött a kert), mert ahol ez megfogyatkozik, onnan magától is gyorsan odébbáll.
A vakondügyet a gyártók és kereskedők is igyekeznek kihasználni. Egyes gazdaboltosok úgy reklámoznak egy-egy növényvédő szert, hogy az egyúttal a vakondot is riasztja (ennek persze semmi alapja nincs).

Kényelmes és tetszetős megoldásnak látszik az állat számára kellemetlen hangjelzéseket kiadó vakondriasztó készülékek használata (köztük már napelemesek is akadnak), de a hatékonyságuk kétséges. Viszont a régi módszerrel, amikor is a kertészek több helyen terpentinnel vagy petróleummal átitatott rongyokat dugtak a vakond járatába, érdemes ma is élni. E vegyszerek szaga úgy megzavarja a kiváló szaglóérzékű állatot, hogy nem képes kiszimatolni a zsákmányát, s ezért elmegy.

A nagy sárfű, vagy másképpen vakondűző fű szagától szintén menekülésre fogja, nemkülönben a császárkorona erős illatú gyökereitől.
De a legbiztosabb megoldás kétségkívül a vakondháló elterítése a földben. Ezen az apró szövésű, erős és hosszú élettartamú műanyag hálón képtelen áthatolni, így kereket old. Tény azonban, hogy a vakondhálós védelem nem olcsó mulatság, de aki vakondtúrásmentes pázsitot szeretne, annak ideális választás.