Hírek
2016. December 13. 16:25, kedd |
Helyi
Forrás: Simon Edina
Közel 400 szeretetdobozt juttatott el a gyerekeknek a kiskunfélegyházi Máltai Szeretetszolgálat

A Magyar Máltai Szeretetszolgálat Kiskunfélegyházi Csoportjának Mikulása idén sem pihent, csakúgy, mint tavaly, most is rendhagyó módon, énekelve, gitározva és mesét mondva látogatott el a Városi Kórházba.
A Városi Kórházba az ott dolgozó nővérek és szakdolgozók gyermekeit ajándékozta meg. A gyermekek együtt énekelhettek a Mikulással, majd egy mesét is hallhattak tőle, a jól ismert dallamokon kívül pedig, új dalokra is megtanította őket a Nagyszakállú. Erre az alkalomra a Télapó 30 csomagot hozott puttonyában, az ünnepség után a gyermekek, közös fotókat készíthettek a Mikulással.
Köszönetünk Szűts Tamásnak, Csősziné Juhász Ildikónak, valamint a Nagycsaládosok Kiskunfélegyházi Egyesületének, akik nagy segítséget nyújtottak az ünnepély megszervezésében. Legnagyobb köszönetünk, a Városi Kórház valamennyi dolgozójának, akik áldozatos munkájukat az év minden napján végzik.
A Máltai Szeretetszolgálat Dél-alföldi Régiójának Központja, ebben az évben is meghirdette szeretetdoboz-akcióját, melynek lényege, hogy általános iskolás korú gyermekek készítenek csomagot, hasonló korú gyermekeknek. Az ajándékozás örömén kívül, az akció hivatott elősegíteni, tartós barátságok kialakulását is, hiszen a cipős doboz méretű csomagokhoz az ajándékozók írhatnak egy levelet, melyben postai, vagy e-mail címüket is feltüntethetik, így akár levelezés is kialakulhat a gyermekek között.
Kiskunfélegyházán közel 400 szeretetdoboz gyűlt össze és nemcsak általános iskolások készítették őket, több középiskola diákjai is ajándékoztak. A csomagok összeállítása pedagógusok és szülők segítségével történt, az ajándékok pedig erdélyi és kárpátaljai magyar kisgyermekek karácsonyát teszik boldogabbá. A szeretetdobozok sokszínűségét mutatja, hogy még óvodások számára is készültek ajándékok.
December 6-án, „Mikulás napján” indult útnak az egyik szeretetdoboz járat, Kárpátaljára, 1200 szeretetdobozzal. A misszió résztvevői voltak a kiskunfélegyházi csoport tagjai is, Tímár Mária és Városi Cecília. A Máltai Szeretetszolgálat Beregszászi Csoportjának segítségével egy közeli kis faluban, Macsolán, az ottani óvodában adták át az ajándékcsomagok egy részét, a kisgyermekek nagy örömmel vették át a meglepetés csomagokat és még egy kis karácsonyi műsorral is készültek erre az alkalomra. Az ajándékokkal teli dobozokból jutott a partiumi Szatmárnémeti városába is, ahol helyi máltais önkéntesek révén kerülnek el, a közeli kis települések gyermekeihez.
Idén, egy év kihagyással, Erdélybe is eljutott a szeretetdoboz járat. Marossárpatakon, Bakó Pál atya gyermekotthonában, 23 gyermek vehette át az ajándékokat, Marosszentgyörgyön Baricz Lajos plébános úr közvetítésével kerülnek el a dobozkák, az ott élő katolikus gyermekekhez. Ezenkívül Székelyszentlélekre, Parajdra, Székelyudvarhelyre és több kis faluba is kerültek szeretetdobozok, melyeket mindenhol nagy örömmel fogadtak.
Köszönetünk a Batthyány Lajos Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskolának, a Constantinum Katolikus Általános Iskolának és Gimnáziumnak, a Dózsa György Általános Iskolának, a KÖÁI József Attila Általános Iskolának, és Platán Utcai Tagintézményének, valamint a Közgazdasági Szakgimnáziumnak, a Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakképző Iskolának, a Szent Benedek Gimnázium, Szakképző Iskola Kiskunfélegyházi Petőfi Sándor Tagintézményének és természetesen Kocsisné Móczár Juliannának, aki segített a csomagok összegyűjtésében és szállításában.
Simon Edina
MMSz Kiskunfélegyházi Csoport
Kapcsolódó galéria
Ezek érdekelhetnek még
2025. Augusztus 01. 07:04, péntek | Helyi
Fedezze fel a magyar népzene és jazz különleges találkozását
A Béke-Tér Zene következő előadója Tóth Ákos tárogatóművész lesz augusztus 1-jén.
2025. Július 31. 21:33, csütörtök | Helyi
Színes nyári fesztivál Csongrádon: Körös-Toroki Napok 2025
Augusztus 1-3. között ismét megrendezik a hagyományos, családokat és fiatalokat egyaránt megmozgató fesztivált a csongrádi Körös-torok területén.
2025. Július 30. 07:08, szerda | Helyi
Emléknap Petőfi Sándor halálának évfordulóján
Kiskunfélegyházán július 31-én, csütörtökön 18 órakor lánglelkű költőnkre Petőfi Sándorra emlékezünk a Petőfi téren.
2025. Július 29. 11:54, kedd | Helyi
Rendőri segítséggel kerültek biztonságba a bajba jutott tappancsok
Bejelentés érkezett hozzánk, hogy Kecskemét egyik erdős részén – egy nem körbekerített területen – rövid pórázon tartanak kutyusokat, rossz körülmények között.