Hírek
2018. Február 20. 10:28, kedd |
Helyi
Forrás: Adrienn
Közel kétszáz töltött káposzta elfogyott a disznótoron

Sajnálhatja az, aki nem látogatott el február 17-én a városközpontba a Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakgimnázium, Szakközépiskola hagyományőrző disznóvágására.
A Városházával szemközti parkolóban egész nap nagy volt a sürgés-forgás. Nemcsak a mezőgazdasági iskola tangazdaságában meghizlalt mangalica hízó került feldolgozásra, hanem különféle táncos-zenés programokkal, húsipari termékek vásárával fogadták az eseményre látogatókat.
S míg a malackát perzselték – szétszedték és feldolgozták, addig egy másik – már előre feldolgozott – sertésből Bojtor Tibor vezetésével az Amatőr Királyi Szakácsoknak köszönhetően készült a sült vér és máj, kolbász-hurka, melyeket már a délelőtti órákban jóízűen majszolhattak a nézelődők. Mindezt pedig a büfében vásárolható forralt borral, teával és különféle italokkal öblíthették le.
Természetesen az iskola mintaboltja is kitelepült a rendezvényre és az üvegpult mögül füstölt kolbász, májas, disznósajt, szalámi és egyéb szárazáru csalogatta ínycsiklandó látványával a vásárlókat.
A hagyományokhoz hűen az ebéd orjaleves és töltött káposzta volt, melyet Kollár László képviselő és lelkes segítői készítettek el.
A hentes tanulók rutinos mozdulatainak köszönhetően hamar darabjaira kapták a mangalica malackát és a szükséges részeket ledarálva, darabolva máris megkezdték a hurka – kolbász töltését. A munkálatok ideje alatt Vass László tekerőlant zenével, a Padkaporos és a Csűrcsavaró Néptáncegyüttes tánccal, Tarjányiné Manninger Lencsi pedig népi énekekkel szórakoztatta a megjelenteket.
A mintegy hetven liternyi levesből és a 190 adag töltött káposztából támogatói jegy vásárlásával lehetett fogyasztani, a bevétel pedig teljes egészében a félegyházi mezőgazdasági iskola támogatását szolgálta. Sokan voltak akik ételhordóban vitték haza a gőzölgő finomságokat, de olyanok is akadtak szép számban, akik helyben fogyasztották el az ínycsiklandó disznótorost.
Kapcsolódó galéria
Ezek érdekelhetnek még
2025. Augusztus 01. 07:04, péntek | Helyi
Fedezze fel a magyar népzene és jazz különleges találkozását
A Béke-Tér Zene következő előadója Tóth Ákos tárogatóművész lesz augusztus 1-jén.
2025. Július 31. 21:33, csütörtök | Helyi
Színes nyári fesztivál Csongrádon: Körös-Toroki Napok 2025
Augusztus 1-3. között ismét megrendezik a hagyományos, családokat és fiatalokat egyaránt megmozgató fesztivált a csongrádi Körös-torok területén.
2025. Július 30. 07:08, szerda | Helyi
Emléknap Petőfi Sándor halálának évfordulóján
Kiskunfélegyházán július 31-én, csütörtökön 18 órakor lánglelkű költőnkre Petőfi Sándorra emlékezünk a Petőfi téren.
2025. Július 29. 11:54, kedd | Helyi
Rendőri segítséggel kerültek biztonságba a bajba jutott tappancsok
Bejelentés érkezett hozzánk, hogy Kecskemét egyik erdős részén – egy nem körbekerített területen – rövid pórázon tartanak kutyusokat, rossz körülmények között.