Hírek
2017. Június 07. 20:30, szerda |
Helyi
Forrás: Vízer Helga
Közel kétszázan adtak vért a MARS „Zéró sérülés” munkatársi napján

„Zéró sérülés” néven balesetmegelőző napot tartott munkavállalóinak a MARS Magyarország. Az esemény díszvendége az Országos Mentőszolgálat szóvivője, Győrfi Pál volt.
Amellett, hogy a MARS „Zéró sérülés” programjával kitüntetett figyelmet fordít a munkahelyi biztonság megteremtésére, ezen a napon 1-1 millió forintot is adományozott a Csongrád-Szentesi Tűzoltóságnak és Mentőszolgálatnak munkakörülményeik javítására.
A „Zéró sérülés” nap egy olyan tematikus program, amelyet a MARS Magyarország a munkahelyi biztonság és az egészségmegőrzés jegyében rendezett meg. A vállalat csongrád-bokrosi üzemének dolgozói egy egész napot töltöttek azzal, hogy helyzetgyakorlatok során elsajátítsák azokat a módszereket, amelyek alkalmazásával megakadályozhatnak egy balesetet, vagy sérülteket menthetnek ki szorult helyzetükből. Magyarországon 2016-ban több mint 23 ezer munkahelyi baleset történt, ebből 80 halállal végződött*. Az esetek következtében több mint 23 ezer dolgozó vált munkaképtelenné három napnál hosszabb időre. A legveszélyesebb ágazatok a gépipar, a feldolgozóipar, szállítmányozás, posta, és távközlési iparágak voltak. „Ezek a vészjósló adatok szolgáltak alapul ahhoz, hogy úgy döntöttünk egy egész napot szentelünk a balesetek megelőzésére úgy, hogy a nálunk dolgozó embereket felkészítsük a váratlan helyzetekre, segítve őket azzal az tudással, amit egy esetleges baleset kapcsán megtehetnek a helyzet, vagy társaik megmentésére.” - mondta el Frajsták Roland, a MARS munkavédelmi igazgatója. „Fontos számunkra, hogy munkatársaink biztonságban érezhessék magukat a munkavégzés során. A programban arra is felhívtuk munkavállalóink figyelmét, hogyan fordítsanak nagyobb figyelmet az egészségük megőrzésre, hiszen sokszor egy lappangó betegség időzített bombaként működhet: egy pillanatnyi figyelemvesztés, vagy koncentráció-zavar, vagy akár egy hirtelen fellépő rosszullét is könnyen munkahelyi balesethez vezethet.” -tette hozzá a vállalat képviselője.
Amellett, hogy a MARS „Zéró sérülés” programjával kitüntetett figyelmet fordít a munkahelyi biztonság megteremtésére, a térségben közvetlenül 800, közvetve 2-3000 embernek munkát adó foglalkoztatóként ezen a napon 1-1 millió forintot is adományozott a Csongrád-Szentesi Tűzoltóságnak és Mentőszolgálatnak munkakörülményeik javítására. „Az életmentő munka nehéz hivatás, és mindenképpen elismerésre méltók azok, akik nap mint nap életüket kockáztatják mások épségéért.” - nyilatkozta Frajtsák Roland.
A „Zéró Sérülés” napon a vállalat közel 200 munkatársa adott vért Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője vezetésével, aki elmondta: „Örömmel tölt el, hogy MARS-hoz hasonlóan egyre több vállalat gondolja komolyan, hogy a munkavállalóinak biztonságot adhat az a fajta tudás, ami korábban csak a hivatásos életmentők privilégiuma volt. Mi mentők, fontosnak érezzük, hogy egyre több fórumon eljuthasson az emberekhez az üzenet, hogy nem kell szuperhősnek lenni ahhoz, hogy a mindennapokban segítséget nyújthassunk egy baleset, vagy rosszullét helyszínén: gyakran az is életmenő lehet, aki elég figyelmes és higgadtan képes reagálni veszélyes helyzetekben. Illetve azzal is sokat segítünk, ha vért adunk, ahogy mi tettük a rendezvényen.”
További információ: erika.bertalan@emeraldpr.hu
Ezek érdekelhetnek még
2025. Augusztus 01. 07:04, péntek | Helyi
Fedezze fel a magyar népzene és jazz különleges találkozását
A Béke-Tér Zene következő előadója Tóth Ákos tárogatóművész lesz augusztus 1-jén.
2025. Július 31. 21:33, csütörtök | Helyi
Színes nyári fesztivál Csongrádon: Körös-Toroki Napok 2025
Augusztus 1-3. között ismét megrendezik a hagyományos, családokat és fiatalokat egyaránt megmozgató fesztivált a csongrádi Körös-torok területén.
2025. Július 30. 07:08, szerda | Helyi
Emléknap Petőfi Sándor halálának évfordulóján
Kiskunfélegyházán július 31-én, csütörtökön 18 órakor lánglelkű költőnkre Petőfi Sándorra emlékezünk a Petőfi téren.
2025. Július 29. 11:54, kedd | Helyi
Rendőri segítséggel kerültek biztonságba a bajba jutott tappancsok
Bejelentés érkezett hozzánk, hogy Kecskemét egyik erdős részén – egy nem körbekerített területen – rövid pórázon tartanak kutyusokat, rossz körülmények között.