Városlista
2024. április 20, szombat - Konrád, Tivadar

Hírek

2018. December 13. 10:39, csütörtök | Helyi
Forrás: Hartyániné Barta Judit

Közgés diákok országos sikere gépírásból és szövegszerkesztésből

Közgés diákok országos sikere gépírásból és szövegszerkesztésből

A Magyar Gyorsírók és Gépírók Országos Szövetsége december 8-án rendezte meg Budapesten a dr. Kalotay Kálmán tanár úr emlékére szervezett országos bajnokság eredményhirdetését.

A KSZC Kiskunfélegyházi Közgazdasági Szakgimnáziumából két tanuló mérettette meg magát a szakma kiválóságai között: Kovács Lilla szövegszerkesztésből III., gépírásból VII. helyezettként, Bartók Bálint gépírásból III. helyezettként vehette át jutalmát. Felkészítő tanáruk Hartyániné Barta Judit.

Az évente megrendezett versenyen gyorsírásból, gépírásból, szövegszerkesztésből, beszédíró gépírásból versenyezhetnek diákok és felnőttek korosztályuknak megfelelő kategóriákban. Gépírásból 30 perces sebességi másolás a feladat, ami – aki próbálta már, tudja – nem kis kitartást kíván, a minimális sebesség pedig 250 leütés/perc 3 ezrelékes hibahatáron belül. A szövegszerkesztés versenyen 10 perc alatt egymás után min. 40 korrektúrát kell megoldaniuk a tanulóknak egy forrásfájlban, előre kiosztott, korrektúrázott feladatlap alapján.

E szép eredmény többek között azért figyelemre méltó, mert Bálint és Lilla is csak lelkesedésének köszönheti. Egyikük sem tanul már ügyviteli szakmai tárgyakat, s korábban is csak kevés órában volt erre lehetőségük. Bálint végzős közgés diák, már versenyez néhány éve, osztálytársai csodálják gyorsaságát. Lilla 10. osztályos, előző évben tanult gépírás, s hamar megmutatkozott gyorsasága, tehetsége. Élete első „igazi” versenyén elismerésre méltó sikert ért el.
Kovács Lilla és felkészítő tanára újabb fontos megmérettetés előtt áll: részt vesznek a 2019 nyarán Olaszországban megrendezendő Intersteno kongresszuson és a világbajnokságon. A versenyen való részvételt a Kiskunhalasi Szakképzési Centrum és a Kiskunfélegyházi Közgazdasági Szakgimnázium támogatása teszi lehetővé.

Hartyániné Barta Judit

Ezek érdekelhetnek még

2024. Április 19. 15:23, péntek | Helyi

Muzsikál az erdő 2024

Május 10. és 12. között Kecskemét és Lakitelek-Tőserdő térségében is megszervezik a „Muzsikál az erdő” elnevezésű rendezvényt.

2024. Április 19. 15:20, péntek | Helyi

Marad az átlagosnál hűvösebb idő a hétvégén

A hőmérséklet csúcsértéke 11-18 Celsius-fok között alakul, és hajnalban visszatérnek a gyenge fagyok.

2024. Április 19. 15:09, péntek | Helyi

Újabb Balázs Árpád AMI - Battyány iskolás diák sikere

Hétfőn Szegeden, a Király-König Péter Zenei Alapfokú Művészeti Iskolában rendezte meg a Fesztivál Akadémia a II. Halász Ferenc Tehetségkutató versenyt.

2024. Április 19. 13:59, péntek | Helyi

Anyakönyvi hírek

Az alábbiakban legfrissebb anyakönyvi híreinket olvashatják.