Hírek
2013. December 13. 17:23, péntek |
Helyi
Forrás: Félegyházi Hírek
Közmeghallgatás a városházán

Közmeghallgatást tartott december 12-én Kiskunfélegyháza Város Önkormányzatánk Képviselő-testülete a városházán.
Közmeghallgatást tartott december 12-én Kiskunfélegyháza Város Önkormányzatánk Képviselő-testülete a városházán. A rendezvényen az állampolgárok és a helyben érdekelt szervezetek képviselői tehették fel kérdéseiket, valamint mondhatták el közérdekű javaslataikat.
A közmeghallatás első felében a résztvevők megismerkedhettek a város, ezen beleül a polgármesteri hivatal, a szociális és kulturális intézmények, óvodák munkájával és az elmúlt esztendőben elért eredményeivel. Mindezen túl, tájékoztató hangzott el az ipari parkról, a kutyamenhely tervezett fejlesztéséről is. A közmeghallgatás második felében az állampolgárok és a helyben érdekelt szervezetek képviselői tehették fel kérdéseiket az illetékeseknek.
Kiss Kálmán egyebek mellett a főutcán kóborló kutyákra, a platánfák lehulló ágaira, az Országzászló helytelenül álló (megfordított) címerére hívta fel a figyelmet.
Kapus Krisztián polgármester a kérdésre válaszolva elmondta, az Országzászlót 2001-ben állították fel a városháza előtti téren. Tudomása szerint ez idáig senki sem jelezte a koronán lévő kereszt hibáját, egyben ígéretet tett annak kijavítására.
A kóbor kutyák befogása a gyepmester feladata. A begyűjtés nem mindig sikerül az első alkalommal, lőfegyvert pedig tilos a város belterületén használni. A város kezelésébe tartozók fák nyesése tavasszal megtörtént, a katasztrófa védelem kérésére – a magas építésű mentőjárművek miatt – egy úgynevezett utónyesésre is sor került – adta meg a választ a felvetésre Rádi Rudolf, a polgármesteri hivatal városüzemeltetési csoportjának vezetője.
Nagy Lajos a tilosban parkoló autósokra hívta fel a figyelmet, egyben javasolta, hogy a köztéri szobrok állítása kapcsán kérjék ki a lakosság véleményét is. A felszólaló, mint az egyik helyi politikai szervezet jelöltje, nehezményezte, hogy a „Magyar Gárda” képviselői is részt vettek a Petőfi szobor újraállítási ünnepségén.
A rendőrkapitányság és a közterület felügyelet rendszeresen ellenőrzi a parkolóhelyeket és bírságolja a szabálytalankodókat. A munkájukat lelkiismeretesen végzik, és nem kivételeznek senkivel. Ennek egyik bizonyítéka, hogy a városban vendégeskedő egyik magasrangú állami tisztségviselő is megkapta a szabálytalan parkolásért járó „jutalmat”.
Magyarországon képviseleti rendszer van, a körzet önkormányzati képviselőjének feladta, hogy tájékoztassa, kikérje a lakók véleményét a körzetet érintő kérdésekben, így szoborállítás ügyében is – adta meg a választ Timafalvi László rendőrkapitány és Kapus Krisztián polgármester.
A fekete nadrág, fehér ing, fekete mellény és sapka magyaros viseletnek számít, viselése nem büntetendő cselekmény. A szoboravató ünnepségen résztvevő csoport nem viselt semmi féle tiltott jelképet, tagjai mindössze tiszteletüket kívánták leróni Petőfi Sándor emléke előtt – mondta el Kollár László önkormányzati képviselő, a Jobbik helyi szervezetének elnöke Nagy Lajos felvetésére reagálva.
A közmeghallgatáson szó esett még a Kőrösi út rendbetételének szükségességéről is. A közútkezelő képviselője elmondta, rendkívül szűkös keretből gazdálkodnak. Az út javítását abban az esetben tudják a tél beállta előtt vállalni, ha az önkormányzat, vagy a lakók biztosítják az ehhez szükséges anyagot.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Augusztus 01. 07:04, péntek | Helyi
Fedezze fel a magyar népzene és jazz különleges találkozását
A Béke-Tér Zene következő előadója Tóth Ákos tárogatóművész lesz augusztus 1-jén.
2025. Július 31. 21:33, csütörtök | Helyi
Színes nyári fesztivál Csongrádon: Körös-Toroki Napok 2025
Augusztus 1-3. között ismét megrendezik a hagyományos, családokat és fiatalokat egyaránt megmozgató fesztivált a csongrádi Körös-torok területén.
2025. Július 30. 07:08, szerda | Helyi
Emléknap Petőfi Sándor halálának évfordulóján
Kiskunfélegyházán július 31-én, csütörtökön 18 órakor lánglelkű költőnkre Petőfi Sándorra emlékezünk a Petőfi téren.
2025. Július 29. 11:54, kedd | Helyi
Rendőri segítséggel kerültek biztonságba a bajba jutott tappancsok
Bejelentés érkezett hozzánk, hogy Kecskemét egyik erdős részén – egy nem körbekerített területen – rövid pórázon tartanak kutyusokat, rossz körülmények között.