A túlontúl pedáns kertész, akinek még a sorból kilógó retek is szemet szúr, ne próbálkozzon ezzel, inkább egy árnyas-napsütötte helyen létesített, tágas kennelben tartsa az ebét, és rendszeres foglalkoztatással, sétáltatással tartsa testi-lelki egyensúlyban. Ha azonban készek vagyunk némi rugalmasságra (beletörődésre), és kutyánkat türelemmel, kitartással rábírjuk az alkalmazkodásra, akkor azzal mindketten nyerünk: a négylábú bemozoghatja az egész kertet, minket pedig hű (és fegyelmezett) társként követhet minden kerti foglalatosságunkban, mindenkor készen állva egy kis elismerő, kényeztető simogatásra.

A legkényesebb terület a veteményes, a zsenge magvetés, a palánták védelme. A legkutyaállóbb megoldás a konténeres növények tartása, illetve a kiemelt ágyás, ami azonban igen munka- és költségigényes. Egyszerűbb alacsony kerítéssel védeni a zöldségest, ez azonban már föltételezi a türelmes szoktatást-nevelést, hogy kutyánk számára a kerítés és a mögöttes tér tabu legyen. Idővel a karók között kifeszített zsineg is megteszi, ha pedig már erre sincs szükség, az annak a jele, hogy ebünk jelesre vizsgázott kertkultúrából, és mintaszerűen közlekedik a kijelölt fő- és mellékutakon. (Kivéve, ha meglátja a szomszéd macskáját a kerítésnél…)

Kutyánknak is lehetnek (és vannak is) kedvelt tartózkodási helyei a kertben, amit lehetőség szerint méltányoljunk. Ilyen például a kerítés melletti őrjárati terület, amit hagyjunk szabadon, nem ültetve oda semmit. A kutyás kertből nem hiányozhat a gyep: ez az a tér, ahol szabadon, már-már korlátok nélkül mozoghat. Ahol rendszeresen jár, ott nagy valószínűséggel kikopik a fű – e csúnya látványt megelőzendő érdemes azon a nyomvonalon kerti utat építeni zúzott kőből vagy kültéri járólapokból.

Nagy gondtól szabadulunk meg, ha sikerül elérni, hogy ebünk egy helyre piszkítson (ami a szakértők szerint egyáltalán nem lehetetlen). A kutyavécét a kert egyik rejtettebb részén alakítsuk ki, ide ne ültessünk semmit, talaját pedig időnkénti ásással tartsuk lazán. (Még az is megeshet, hogy ebünk főleg itt éli ki a kaparhatnék természetét.)

És hová tegyük az ott halmozódó ürüléket? Sokan mondják: a komposztra ne! Jó, de akkor hová? Tapasztalatom szerint, ha bőven kerül a komposztra kerti-konyhai hulladék, abban a kutyapiszok is úgy elenyészik, elvegyül, hogy gondot nem okoz.

És ha már itt tartunk: hogyan szoktassuk le a kutyát a különösen értékes és érzékeny növényeink levizeléséről (ami árthat is nekik)? Egy ötlet: a védendő növény elé tett fatuskó vagy leszúrt vastagabb karó sikeresen eltérítheti tőlük a szükségét végző ebet.