Városlista
2025. augusztus 3, vasárnap - Hermina

Hírek

2018. Június 09. 18:00, szombat | Helyi
Forrás: bacsmegye.hu

Legkésőbb 2023 végére el kell készülnie a Budapest-Belgrád gyorsvasúti vonalnak

Legkésőbb 2023 végére el kell készülnie a Budapest-Belgrád gyorsvasúti vonalnak

A magyar mérnök szakértők által meghatározott pénzügyi keret 525 milliárd forint a hazai szakaszra.

A Pekingben tárgyaló Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszteraz MTI-nek részletesen beszámolt a kínai hitelből megvalósuló Budapest-Belgrád gyorsvasút projektjének állásáról.

Még idén leszerződnek a győztes ajánlattevővel
A magyarországi szakaszról szólva elmondta, az építkezésről szóló tender dokumentációját harminc cég váltotta ki, közülük két konzorcium nyújtott be érvényes jelentkezést. Mindkét konzorcium magyar és kínai vállalatokból áll.

A Pekingben a pénteken megállapított menetrend szerint a két magyar-kínai konzorciumnak július végéig kell beadnia műszaki ajánlatát. Ezután szeptemberben lesznek a műszaki és pénzügyi tárgyalások a két ajánlattevővel, majd november végéig, de legrosszabb esetben az idei év végéig, a győztes ajánlatevővel aláírják a szerződést.

Legfeljebb három év a kivitelezésre
„A magyar mérnök szakértők által meghatározott pénzügyi keret 525 milliárd forint, plusz 10 százaléknyi tartalék, tehát a pénzügyi ajánlatoknak ezen az összegen belül kell lenniük” - mondta a tárcavezető.

Elmondta, a győztes ajánlattevővel történő szerződéskötést követően legfeljebb két évet tehet ki a tervezési és engedélyeztetési folyamat, a kivitelezésnek pedig két és fél, maximum három évet szabtak meg. „Ennek értelmében legkésőbb 2023 végére a Budapest-Belgrád vasútvonalnak el kell készülnie” - húzta alá. Szijjártó Péter hozzátette: a menetrendet a szerbek is tudják tartani.

Ez lesz a leggyorsabb útvonal
A miniszter a beruházás céljáról is szót ejtett: eszerint Kína nagymértékben növelni szeretné az Európába történő áruszállítást. Ennek a tengeri útvonala Kelet-Kínából a görögországi Pireusz kikötővárosba vezet, Pireuszból pedig vasútvonalon szándékoznak az árut a kontinens belsejébe juttatni - mondta.

Hozzátette, a verseny azért folyik, hogy mely országokon keresztül vezessen a kínai áruszállítási útvonal. „Amennyiben a Budapest-Belgrád gyorsvasúti vonalat megépítik, ez lesz a leggyorsabb szállítási útvonal Görögországból Európa belsejébe” - mondta Szijjártó Péter. „A projekt munkahely-teremtési, logisztikai és pénzügyi szempontból is nagy előnyöket jelent Magyarország és Szerbia számára.”

Szijjártó Péter közölte: a beruházáshoz nyújtandó kínai hitelről még folynak a tárgyalások, néhány kényes pontot még tisztázni kell. A magyar kormány szeptember közepéig adott időt a tárgyalásokat folytató kínai Exim Banknak és a magyar pénzügyminisztériumnak arra, hogy megállapodásra jussanak e pontokról.

Címkék: belgrád, gyorsvasút

Ezek érdekelhetnek még

2025. Augusztus 01. 07:04, péntek | Helyi

Fedezze fel a magyar népzene és jazz különleges találkozását

A Béke-Tér Zene következő előadója Tóth Ákos tárogatóművész lesz augusztus 1-jén.

2025. Július 31. 21:33, csütörtök | Helyi

Színes nyári fesztivál Csongrádon: Körös-Toroki Napok 2025

Augusztus 1-3. között ismét megrendezik a hagyományos, családokat és fiatalokat egyaránt megmozgató fesztivált a csongrádi Körös-torok területén.

2025. Július 30. 07:08, szerda | Helyi

Emléknap Petőfi Sándor halálának évfordulóján

Kiskunfélegyházán július 31-én, csütörtökön 18 órakor lánglelkű költőnkre Petőfi Sándorra emlékezünk a Petőfi téren.

2025. Július 29. 11:54, kedd | Helyi

Rendőri segítséggel kerültek biztonságba a bajba jutott tappancsok

Bejelentés érkezett hozzánk, hogy Kecskemét egyik erdős részén – egy nem körbekerített területen – rövid pórázon tartanak kutyusokat, rossz körülmények között.