Hírek
2016. Július 09. 10:00, szombat |
Helyi
Forrás: OrientPress
Magyar testfestők világsikere az alpesi Riviérán

Magyar csapat még soha nem ért el ilyen eredményt ebben a kategóriában.
A Wörthi-tó mellett, az alpesi Riviérán tartott háromnapos rangos versenyen több mint 50 országból érkeztek a versenyzők a World Bodypainting Festivalra, hogy a legszebb testfestésekkel és újításokkal kápráztassák el a szakmai zsűrit, és a rendezvényre kilátogató 30 ezer érdeklődőt is.
Az artistic-kus smink és extrém fashion irányvonalat képviselő budapesti Kreatív Sminkműhely, amelyet Amin B. Ildikó és Vadócz Edina világbajnok mesterek alapítottak, már hét éve résztvevői a testfestők világversenyének. A magyar versenyzők számos nemzetközi verseny mellett a WBF-versenyen 2013-ban megnyerték az Open kategóriát, de idén a sokkal nagyobb kihívásnak és kreatív tudás bizonyításának számító maszkosok versenyén, a Special Effect (SFX) kategóriában indultak. Vadócz Edina és Lengyel Gergő testfestő-SFX művészek az elődöntőn a földönkívüli bogár kinézetű kompozícióval indultak a „Metamorfózis” témakörben. A speciális kategóriában indult magyar csapat alkotásának elkészítésére mindössze 7 óra időkeret állt rendelkezésre. A modellt ennyi idő alatt kell úgy átvarázsolni, hogy a több mint három órán át tartó fotózást és zsűrizést kibírja, majd az esti bemutatón is tökéletes legyen az alkotás.
Amin B. Ildikó elárulta, nem csak a szilikon anyag és a festék tartóssága, hanem az időjárás is nagyban befolyásolja a munkát. Megjegyezte, az első napon a magyar csapat modellje, a 19 éves Cseh Fanni Henriett, táncművész, a sátorban, 40 fokos kánikulában rosszul lett, mentőt kellett hozzá hívni, majd vasárnap, a döntőn már 16 fokban és esőben kellett dolgozniuk. A magyar csapat munkája olyannyira meggyőzte az SFX világsztárjainak számító zsűrit, hogy a második legjobb ponteredménnyel juttatták be a magyar csapatot a döntőbe.
A döntő versenytémája a „Propaganda” volt, és ebben a magyar csapat olyan különlegeset alkotott, ami a szakmai zsűrit is meglepte, mert ilyen megoldást és kreatív ötletet még soha nem láttak. Az SFX ragasztásokban Halák László designer által programozott ledeket használtak, így a háromdimenziós, dobogó szívet ábrázoló alkotás, amely nemzetközi zsűrit lenyűgözte. A precíz munkát, a remek kompozíciót és a technikai újításokat értékelve a zsűri úgy döntött, a világbajnokság ezüstérmével jutalmazzák a magyar művészeket. Amin B. Ildikó, a Kreatív Sminkműhely alapítója rendkívül büszke kollégáira, mert magyar csapat még soha nem ért el ilyen eredményt ebben a kategóriában.
A Kreatív Sminkműhely nem csak hazai sztárokkal és celebekkel, hanem nemzetközileg is ismert és elismert művészekkel dolgozik, és fotózásokon, nemzetközi produkciókban, divatbemutatókon működnek együtt, de a csapat tagjai dolgoztak már filmes produkciókban is.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Augusztus 01. 07:04, péntek | Helyi
Fedezze fel a magyar népzene és jazz különleges találkozását
A Béke-Tér Zene következő előadója Tóth Ákos tárogatóművész lesz augusztus 1-jén.
2025. Július 31. 21:33, csütörtök | Helyi
Színes nyári fesztivál Csongrádon: Körös-Toroki Napok 2025
Augusztus 1-3. között ismét megrendezik a hagyományos, családokat és fiatalokat egyaránt megmozgató fesztivált a csongrádi Körös-torok területén.
2025. Július 30. 07:08, szerda | Helyi
Emléknap Petőfi Sándor halálának évfordulóján
Kiskunfélegyházán július 31-én, csütörtökön 18 órakor lánglelkű költőnkre Petőfi Sándorra emlékezünk a Petőfi téren.
2025. Július 29. 11:54, kedd | Helyi
Rendőri segítséggel kerültek biztonságba a bajba jutott tappancsok
Bejelentés érkezett hozzánk, hogy Kecskemét egyik erdős részén – egy nem körbekerített területen – rövid pórázon tartanak kutyusokat, rossz körülmények között.