Hírek
2019. Március 21. 15:27, csütörtök |
Helyi
Forrás: Adrienn
Magyarországon évente 1,2 milliárd PET-palackot termelünk
Kis-Szeniczey Kálmán, az LMP helyi elnöke tavaly novemberben kezdeményezte a megyei önkormányzatnál, hogy intézményeikből vonják ki a PET-palackok használatát, ezzel is mérsékeljék a műanyaghulladék termelődését.
A Víz Világnapjához (március 22.) közeledve sajtótájékoztató keretében számolt be az LMP helyi elnöke kezdeményezésének fejleményeiről.
Kis-Szeniczey Kálmán arról számolt be, hogy Indítványát elfogadták. Rideg László a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés elnöke levelet is írt megyénk polgármestereinek, hogy csatlakozzanak a kezdeményezéshez. Emellett Kis-Szeniczey Kálmán az ország 3000 településének honatyáit is megkereste levélben, és arra kérte őket, hogy indítsanak egy szemléletformáló kampányt.
Magyarországon évente 1,2 milliárd PET-palackot termelünk, melynek csak 20 százaléka kerül újrahasznosításra. A többi úgymond az „utcán végzi”, eldobják őket árokpartokon, erdőkben, védett területeken, tavakban, folyókban, de számos egyéb helyen is találkozhatunk vele. Sajnos gyakori az is, hogy a háztartásokban eltüzelik a kiürült, hasznavehetetlen palackokat, ezzel azonban olyan toxikus részecskék kerülnek a levegőbe, melyek éveken keresztül mérgezik a tágabb és szűkebb környezetünket, a kertjeinket, melyben a zöldségeket és gyümölcsöket termesztjük.
A PET-palackok használatának visszaszorítására Kis-Szeniczey Kálmán arra biztatja a lakosságot, hogy fogyassza a jó minőségű, tisztított ivóvizet, de ha valaki mindenképpen ragaszkodik az ásványvízhez, akkor azt vásárolja üveges kiszerelésben és ne PET-palackban.
Kapcsolódó galéria
Ezek érdekelhetnek még
2026. Január 29. 17:36, csütörtök | Helyi
Anyakönyvi hírek
Az alábbiakban legfrissebb anyakönyvi híreinket olvashatják.
2026. Január 29. 15:13, csütörtök | Helyi
Forgalmi rend változás a Mónus Illés utcában
Kiskunfélegyháza Város Önkormányzata tájékoztatja a lakosságot, hogy a Mónus Illés utcában a mai naptól egyirányúsítás lép életbe.
2026. Január 26. 13:59, hétfő | Helyi
Visszatekintés a Koppány Íjászok 2025-ös esztendejére
A Kiskunfélegyházi Turul Koppány Íjászai Hagyományőrző és Sportegyesület 2009 óta működik. Rendezvényszervező, közösségépítő, hagyományőrző és íjász sporttevékenységet folytat.
2026. Január 23. 11:20, péntek | Helyi
Közös imádság városunkért az Ótemplomban
Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepéhez közeledve 2026. február 1-jén, vasárnap reggel 9 órakor szentmisét mutatnak be Kiskunfélegyháza városáért az Ótemplomban.








