Hírek
2016. Március 13. 15:00, vasárnap |
Helyi
Forrás: webbeteg.hu
Már a kisbabák is felismerik az igazságtalanságot

Washingtoni kutatók szerint már a 15 hónapos gyermekek is képesek felismerni az egyenlőtlen bánásmódot, sőt, a babák többsége válaszként nagylelkűséggel közelít a méltánytalanság elszenvedője felé.
Az alig egyéves csöppségek nemcsak képesek eldönteni, hogy egyenlően bánnak-e velük, hanem sokszor meglepően altruista módon, akár a saját kárukra is próbálnak segíteni másoknak. A kutatók 47 bébi reakcióját vizsgálták videofilmek vetítése közben, melyekben az ételt igazságosan, illetve igazságtanul osztották el két szereplő közt. A felmérés során abból a megfigyelésből indultak ki, hogy a bébik általában nagyobb figyelmet szentelnek a számukra meglepő dolgoknak.
A kutatók megfigyelése szerint a kisdedek egy része hosszabb ideig nézte a képernyőt, amikor az egyik résztvevő több ételt kapott a másiknál. A gyermekek az étel egyenlő és igazságos elosztását várták, ezért nagyon meglepődtek, amikor nem ezt látták.
A tanulmányt vezető Jessica Sommerville, a University of Washington kutatója elmondta, az eredmények azt bizonyítják, hogy a méltányosság és az önzetlenség normái sokkal hamarabb az emberi viselkedés részévé válnak, mint azt eddig hittük. Egy másik kísérletben a bébik két játékot kaptak, majd az egyik kutató jelezte, hogy ő is szeretne egyet, mire a gyermekek kétharmada hajlandó volt a kutató javára lemondani az egyik játékról. A számukra kedvesebb játékot odaadni hajlandó ún. „altruista megosztó” gyermekek közel 92 százaléa az igazságtalan elosztást prezentáló jelenetek láttán is több időt töltött a képernyő előtt, míg a kevésbé preferált játékot odaadó „önző megosztók” 86 százaléka jobban meg volt lepődve, amikor az étel igazságos elosztását látta. Korábbi tanulmányok szerint, a kétévesek képesek önzetlenül segíteni egymásnak és kb. hat-hét éves korra alakul ki a méltányosság érzése, ám az új kutatás azt jelzi, hogy ez már jóval korábban lehetséges. Az hogy az egyenlőtlen bánásmódot felismerő csemeték kedvenc játékaik megosztásával próbálják kompenzálni társukat a méltánytalansággal szemben, azt sugallja, hogy az altruizmus és az igazságérzet kapcsolatban áll egymással. - összegezte a kutatás eredményét Sommerville.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Augusztus 01. 07:04, péntek | Helyi
Fedezze fel a magyar népzene és jazz különleges találkozását
A Béke-Tér Zene következő előadója Tóth Ákos tárogatóművész lesz augusztus 1-jén.
2025. Július 31. 21:33, csütörtök | Helyi
Színes nyári fesztivál Csongrádon: Körös-Toroki Napok 2025
Augusztus 1-3. között ismét megrendezik a hagyományos, családokat és fiatalokat egyaránt megmozgató fesztivált a csongrádi Körös-torok területén.
2025. Július 30. 07:08, szerda | Helyi
Emléknap Petőfi Sándor halálának évfordulóján
Kiskunfélegyházán július 31-én, csütörtökön 18 órakor lánglelkű költőnkre Petőfi Sándorra emlékezünk a Petőfi téren.
2025. Július 29. 11:54, kedd | Helyi
Rendőri segítséggel kerültek biztonságba a bajba jutott tappancsok
Bejelentés érkezett hozzánk, hogy Kecskemét egyik erdős részén – egy nem körbekerített területen – rövid pórázon tartanak kutyusokat, rossz körülmények között.