Hírek
2020. Február 25. 20:18, kedd |
Helyi
Forrás: Adrienn
Már nem őröl, de hűen őrzi az emlékeket
Lezárultak a Kiskun Múzeum udvarán magasodó Pajkos-Szabó-féle szélmalom felújítási munkálatai.
A Malmok útja elnevezésű, határon átívelő, uniós pályázati projekt záró rendezvényét február 13-án tartották meg a Kiskun Múzeumban, ahol a meghívott szerb és magyar vendégeket Mészáros Márta igazgató asszony köszöntötte.
A Malmok útja című projekt Magyarország és Szerbia határán átnyúló tematikus útvonal megvalósítását tűzte ki célul, mely e tágas alföldi vidék malmait szeretné bemutatni és megismertetni. Öt partner, és az öt település malmai fűződtek fel e megálmodott útvonalra, mely egyre valóságosabbá vált. Kiskunfélegyháza mellett Hódmezővásárhely, az Ópusztaszeri Nemzeti Történelmi Emlékpark, Kikinda, Félegyháza szerb testvérvárosa, és a szintén szerbiai Orom település csatlakozott a pályázathoz. Nem véletlenül lett a projekt mottója a következő gondolat: A malmok őrölnek, az utak összekötnek… Úgy gondoltuk, hogy a megőrződött és megőrzésünkre bízott malmok összekötnek bennünket, a határok többé nem választanak el, így megtaláljuk az utakat, melyek szorosabbá kötik ismeretségünket és barátságainkat – részletezte az igazgató asszony a projekt legfőbb célját.
A Kiskun Múzeum udvarán álló malmot 1860-ban építtette Csányi Lajos földbirtokos Fábián János faragómolnárral a Kismindszenti út mellett, Félegyháza külterületén. A malomház vályogfalazatú, rengeteg felújításon átesett épület. A szélmalom faragott faszerkezete teljes épségben megmaradt, kivéve a vitorlákat és a szelestengelyt, amelyeket már az áttelepítéskor is pótolni kellett. A műemlék felújítási munkálataira nagyon nehéz volt kivitelezőt találni, végül egy helyi vállalkozás, a Bács-Ép-Generál Kft. vállalta a rekonstrukciót.
A beruházásnak és a gondos munkának köszönhetően a szélmalom kívül-belül megújult, így teljes mértékben hiteles képet ad a helyi molnáripar 19. századi virágkoráról. Olyan kulturális örökség és néprajzi, népművészeti emlék, mely gazdagon faragott berendezésével bemutatja a korabeli népművészet és a malomépítészet kivételes összefonódását, amely stílusát, sajátos megoldásait tekintve egyedi a Kárpát-medencében.
(Nyitófotó: Fantoly Márton - Félegyházi Közlöny / Galéria: Fábián Adrienn - infokiskunfelegyhaza)
Kapcsolódó galéria
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 18. 10:53, szerda | Helyi
Lassú turizmus és csúcstechnológia – erdélyi szakmai úton a Kiskunfélegyházi Közgazdasági Technikum tanárai
2026. Március 16. 11:22, hétfő | Helyi
Álvásárlással csalták csapdába
Elektromos cigaretta vásárlását ígérve csaltak csapdába egy férfit és apósát Kiskunfélegyházán a tettesek, majd fegyverrel fenyegetőzve vitték el az árut.
2026. Március 14. 18:40, szombat | Helyi
Magyarok Vására Kiskunhalason
2026. március 15-én nagykorúvá válik a kiskunhalasi Magyarok Vására.
2026. Március 09. 20:22, hétfő | Helyi
Kapcsoljon, hogy hazaérjen!
Március 9–15. között országszerte fokozott ellenőrzés az utakon.












