Városlista
2025. július 30, szerda - Judit

Hírek

2024. Augusztus 24. 17:52, szombat | Helyi
Forrás: Cs.Adrienn

Megkezdődött a halételek versenye

Megkezdődött a halételek versenye

Ma (augusztus 24-én) 15 óra után kezdődött meg az idei év halászlé főző versenye Kiskunfélegyházán, a Kőfaragók-terén.

Déltől már lehetett támogatói jeggyel halászlét és túrós csuszát is fogyasztani a verseny helyszínén, ahová a csapatok 14 órától érkeztek. Az idei megmérettetésre mintegy 25 baráti társaság nevezett, és sokan nem csak halászlével, hanem egyéb halételekkel is készültek. A forró időjárás miatt a verseny résztvevői lehetőséget kaptak arra, hogy az alaplét már otthon elkészítsék, illetve elvégezzék az elősütést. A zsűri 18 óráig várja az elkészült ételeket és az eredményhirdetés 19 órára tervezik.

Az értékes díjak az öttagú szakmai zsűri véleménye alapján találnak gazdára. Nemcsak a legfinomabb ételeket, hanem a legcsinosabb szakácsnőt, a legszebb férfiszakácsot, az asztal díszítését és a terítéket is méltatni fogják az ítészek.

Az ünnepélyes megnyitón Bajzák Andrea szervező köszöntötte a csapatokat és a rendezvényen megjelenteket. Ezt követően átadta a szót Balla László alpolgármesternek, az esemény házigazdájának, akitől többek között azt is megtudtuk, hogy a jótékonysági rendezvényen vásárolt támogatói jegyből befolyt összeget idén a Szervdonor Családokért Alapítványnak és a Közlekedés Biztonsági tábor résztvevőinek fogják eljuttatni.

A vidám hangulatú rendezvényt az Ifjúsági Fúvószenekar előadása nyitotta Kis-Fekete Vilmos vezényletével, majd a délután folyamán felléptek Juhász Adrienn és Mohácsi József operett és magyar nóta énekesek, valamint Zoltán Erika.

Az ünnepélyes eredményhirdetést követően az estet utcabál zárja, melyen a remek hangulatról Seregély Csilla és Seregély Jácint fog gondoskodni.

Kapcsolódó galéria

Ezek érdekelhetnek még

2025. Július 30. 07:08, szerda | Helyi

Emléknap Petőfi Sándor halálának évfordulóján

Kiskunfélegyházán július 31-én, csütörtökön 18 órakor lánglelkű költőnkre Petőfi Sándorra emlékezünk a Petőfi téren.

2025. Július 29. 11:54, kedd | Helyi

Rendőri segítséggel kerültek biztonságba a bajba jutott tappancsok

Bejelentés érkezett hozzánk, hogy Kecskemét egyik erdős részén – egy nem körbekerített területen – rövid pórázon tartanak kutyusokat, rossz körülmények között.

2025. Július 29. 09:46, kedd | Helyi

Tájékoztatás az MR-berendezés átmeneti leállásáról

A Bács-Kiskun Vármegyei Oktatókórház kecskeméti telephelyén működő MR-berendezés 2025. július 27-én, vasárnap este leállt.

2025. Július 29. 08:53, kedd | Helyi

Saját otthonhoz jutott egy fiatal Kiskunfélegyházán a LÉPJ! program támogatásával

Kiskunfélegyházán újabb lakást adtak át a LÉPJ! Gyermekvédelmi Otthonteremtési Program keretében, amely az MR Közösségi Lakásalap és a Belügyminisztérium együttműködésével valósul meg.