Hírek
2017. November 12. 17:36, vasárnap |
Helyi
Forrás: KEOL
Megnyílt a KEFAG Zrt festménykiállítása az Agórában
A KEFAG Zrt. Kiskunsági Alkotótáborában - az elmúlt 13 évben, Bugacon - készült festményekből válogatott tárlat nyílt meg a Hírös Agórában 2017. november 10-én, pénteken 17 órakor.
A kiállítás megnyitón Makra Zsuzsanna, a KEFAG Zrt. PR referense volt a moderátor, aki bevezetőjében a következőket mondta:
- Művészbarátaink lelkesedése, az erdésztársadalom hagyományápolása és önzetlen segítőink kellő kitartása a „táptalaja" annak, hogy az alkotótábor immáron 13 éve megrendezésre kerül.
Koczka Zoltán, a KEFAG Zrt. termelési vezérigazgató helyettese pedig a köszöntőjében így fogalmazott: „Cégünk gazdálkodási tevékenysége mellett a közjóléti szerepvállalásunk szerves részét képezi a Bugaci Erdészetünk területén szervezett Kiskunsági Alkotótábor."
Melynek alapgondolatát már a korábbi vezetés - Sódar Pál akkori vezérigazgató és Székely Márta gazdasági helyettes - is lelkesen támogatták. Márta asszony pedig jelenleg is aktívan közreműködik a táborok előkészítésében.
A művészek kiválasztásában a KEFAG Zrt. alapvető szempontja, hogy azok között a határainkon túli magyarlakta területeken alkotók is legyenek. Így többek között az erdélyi Nagybányáról és a Vajdaságból is érkeznek rendszeresen a táborba.
A kiállítás megnyitón a bemutatott alkotásokat Kovács Ágnes művészettörténész méltatta. A tárlat november 15-ig szabadon megtekinthető a Hírös Agóra nyitva tartási idejében, az aulában.
Mint korábban megírtuk november 15-én, szerdán este 18 órakor aukciót rendeznek az alkotásokból. Az aukción befolyt összeget a KEFAG Zrt. a Kecskeméti Arborétum fejlesztésére fordítja majd - adta hírül a KEOL internetes hírportál.
A KEFAG Zrt. Kiskunsági Alkotótáborában, Bugacon alkotó (és jelen kiállításon résztvevő) művészeinek rövid életrajzát IDE kattintva tekinthetik meg.
ITT pedig az aukcióra kerülő alkotásokat és kikiáltási árukat láthatják!
Ezek érdekelhetnek még
2024. Május 15. 11:41, szerda | Helyi
Több mint két tonna romlott húst találtak egy kisteherautóban az M5-ösön
Több mint két tonna romlott húst találtak a pénzügyőrök egy túlsúlyos kisteherautóban az M5-ös autópályán - tájékoztatta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal szerdán az MTI-t.
2024. Május 14. 10:58, kedd | Helyi
A kiskőrösi Petőfi Szülőház és Emlékmúzeum nyerte az Év emlékhelye díjat
Átadták az Év emlékhelye díjat, amelyet 11 pályázó közül a Petőfi Emlékmúzeum nyert el.
2024. Május 14. 10:47, kedd | Helyi
Lakitelek - Felavatták Yunus Emre török költő szobrát
A török irodalom meghatározó, 13. században alkotó személyiségének állítottak emléket a Hungarikum Ligetben.
2024. Május 14. 07:54, kedd | Helyi
Úton átkelő teknősökre figyelmeztet a természetvédelmi egyesület
Az úton átkelő teknősök védelmére hívja fel a figyelmet a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME).