Városlista
2025. augusztus 2, szombat - Lehel

Hírek

2013. Augusztus 23. 14:12, péntek | Helyi
Forrás: BMRFK

Megölte, majd elásta

Megölte, majd elásta

A rendőrségre március 21-én tett bejelentést egy tompai nő, hogy nála lakó 21 éves unokája március 4-én eltűnt, azóta ismeretlen helyen tartózkodik

Közigazgatási hatósági eljárást folytatott a Kiskunhalasi Rendőrkapitányság egy 21 éves férfi eltűnése miatt. A rendőrségre március 21-én tett bejelentést egy tompai nő, hogy nála lakó 21 éves unokája március 4-én eltűnt, azóta ismeretlen helyen tartózkodik. Az eljárás során a kiskunhalasi nyomozók tanúkat hallgattak ki és széleskörű adatgyűjtő munkát folytattak, melynek eredményeképpen kiderült, hogy utoljára V. Zoltán 53 éves tompai férfi találkozott az eltűnt fiatalemberrel.

A beszerzett adatok alapján a kiskunhalasi és a Bács megyei nyomozók augusztus 22-én délután ellenőrzés alá vonták V. Zoltán tompai ingatlanát. A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi-Technikai Osztályától igénybe vett tetemkereső kutya által jelzett helyen a rendőrök megtalálták és kihantolták a márciusban eltűnt férfi holttestét.

A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya emberölés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást V. Zoltán ellen. A férfival szemben őrizetbe vétele mellett folyik a nyomozás, a rendőrség kezdeményezi előzetes letartóztatását.

Ezek érdekelhetnek még

2025. Augusztus 01. 07:04, péntek | Helyi

Fedezze fel a magyar népzene és jazz különleges találkozását

A Béke-Tér Zene következő előadója Tóth Ákos tárogatóművész lesz augusztus 1-jén.

2025. Július 31. 21:33, csütörtök | Helyi

Színes nyári fesztivál Csongrádon: Körös-Toroki Napok 2025

Augusztus 1-3. között ismét megrendezik a hagyományos, családokat és fiatalokat egyaránt megmozgató fesztivált a csongrádi Körös-torok területén.

2025. Július 30. 07:08, szerda | Helyi

Emléknap Petőfi Sándor halálának évfordulóján

Kiskunfélegyházán július 31-én, csütörtökön 18 órakor lánglelkű költőnkre Petőfi Sándorra emlékezünk a Petőfi téren.

2025. Július 29. 11:54, kedd | Helyi

Rendőri segítséggel kerültek biztonságba a bajba jutott tappancsok

Bejelentés érkezett hozzánk, hogy Kecskemét egyik erdős részén – egy nem körbekerített területen – rövid pórázon tartanak kutyusokat, rossz körülmények között.