Hírek
2015. Szeptember 17. 12:55, csütörtök |
Helyi
Forrás: Szabad Föld
Megszorítások a Vidékfejlesztési Programban

A nagyüzemi környezetgazdálkodás fele akkora támogatást kap, mint a 300 hektár alatti, holott költségeik azonosak.
„A nemrég elfogadott Vidékfejlesztési Program kapcsán a Miniszterelnökség furcsa magyarázkodásba kezdett. Ez persze nem csoda, mivel nehéz sikerként eladni, hogy csökkentek a vidékfejlesztésre fordítható források, vagy, hogy sikerült olyan diszkriminatív feltételeket kialakítani, ami az állatállomány többségét tartó termelőket alig engedi támogatáshoz jutni.” - többek között ez olvasható - Máhr András, a MOSZ főtitkár-helyettese közleményében.
A Vidékfejlesztési Programot sokféleképp lehet minősíteni - a MOSZ is megtette -, de megítélésünk szerint a tényeknél jobban semmi sem minősít. Tény, hogy 2014-2020 között 300 milliárd forinttal kevesebb forrás jut vidékfejlesztésre, mint az előző ciklusban. Tény, hogy ez a csökkenés nagyrészt a magyar kormány döntése miatt következik be, mivel a társfinanszírozás mértékét – vagyis azt, hogy mennyi hazai forrást tesz az uniós források mellé – az eddigi 25%-ról, 15%-ra csökkenti. Tény, hogy ezen túlmenőn még a vidékfejlesztési források 15%-át is átcsoportosítják a közvetlen támogatásokhoz, mivel csak így tudják biztosítani, hogy a területalapú támogatás egy hektárra jutó összege ne csökkenjen.
Tény, hogy a kormány által kiemelt területként kezelt állattenyésztésre az elmúlt időszaki 250 milliárd forinttal szemben ebben a ciklusban mindössze 75 milliárd forint jut, vagyis kevesebb, mint a harmadára zuhan az ágazat támogatása. Tény, hogy ebből a csökkentett összegből, mindössze a források legfeljebb 20%-a juthat azoknak, akik az állatállomány nagy részét tartják. Tény, hogy az agrár-környezetgazdálkodásra (AKG-ra) fordítható források drámaian csökkennek, a programba bevonható terület 1,1 millió hektárról, 0,6 millió hektárra csökken. Tény, hogy a nagyobb területen gazdálkodók fele akkora AKG támogatásra jogosultak, holott a felmerülő költségeik hasonlóak.
Tény, hogy a kormányváltás óta csupán a napszámosok, a közmunkások és a külföldön munkát vállalók száma nőtt. Az adófizető legális mezőgazdasági munkahelyek száma 2014-ben 13 százalékkal volt kevesebb, mint 2009-ben. Az egyéni gazdálkodók száma pedig 3 év alatt 85 ezerrel csökkent. A Vidékfejlesztési Program jelenlegi formájában ezt a tendenciát nem tudja megállítani” – szögezi le Máhr András főtitkár-helyettes közleményében.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Augusztus 01. 07:04, péntek | Helyi
Fedezze fel a magyar népzene és jazz különleges találkozását
A Béke-Tér Zene következő előadója Tóth Ákos tárogatóművész lesz augusztus 1-jén.
2025. Július 31. 21:33, csütörtök | Helyi
Színes nyári fesztivál Csongrádon: Körös-Toroki Napok 2025
Augusztus 1-3. között ismét megrendezik a hagyományos, családokat és fiatalokat egyaránt megmozgató fesztivált a csongrádi Körös-torok területén.
2025. Július 30. 07:08, szerda | Helyi
Emléknap Petőfi Sándor halálának évfordulóján
Kiskunfélegyházán július 31-én, csütörtökön 18 órakor lánglelkű költőnkre Petőfi Sándorra emlékezünk a Petőfi téren.
2025. Július 29. 11:54, kedd | Helyi
Rendőri segítséggel kerültek biztonságba a bajba jutott tappancsok
Bejelentés érkezett hozzánk, hogy Kecskemét egyik erdős részén – egy nem körbekerített területen – rövid pórázon tartanak kutyusokat, rossz körülmények között.