Hírek
2013. December 19. 08:11, csütörtök |
Helyi
Forrás: - szerk. -
Megújulhatna a Csólyosi úti kutyamenhely

Pályázati forrásból újítaná fel Kiskunfélegyházán a Csólyosi úti állatmenhelyet a „Fidó Bácsi” Közhasznú Alapítvány. Sikeres projekt esetén mintegy 25 millió forint támogatásból valósulhatna meg a fejlesztés.
A pályázat támogatná az épület felújítását, korszerűsítését, bővítését és az ezekhez szükséges eszközök beszerzését, kisléptékű infrastruktúra fejlesztést, valamint a szolgáltatáshoz kapcsolódó eszközök beszerzését. Ezeknek megfelelően a félegyházi állatmenhely és a gyepmesteri telep működésének korszerűsítését az épületek teljes körű szigetelésével, szociális blokk kialakításával, a szolgálati lakás felújításával és új kennel sor építésével valósítaná meg, valamint zajfogó kerítéssel kerítené körbe az egész területet az alapítvány. A tervek szerint a felújítás után az épület gyermekek részére alkalmassá válik az állatvédelemmel, a felelős állattartással kapcsolatos oktatási feladatok ellátására, valamint napközi otthonos nyári táborok szervezésére is.
Az állatmenhely jelenleg maximális létszámmal működik. Számos kölyök és felnőtt kutya kerül a menhely gondozása alá a téli időszakokban. Az intézmény képviselői szerint ez elsősorban a felelőtlen állattartásnak köszönhető. A szervezet rengeteg olyan bejelentést kap, melyben jelzik, hogy Kiskunfélegyháza utcáin falkában kóborolnak a kutyák. Befogás után látható, hogy a legtöbb állatnak van gazdája, de azok különböző okokra hivatkozva lemondanak kutyáikról. Problémaként említik ebben az időszakban a hobbitelkeken élő kutyák ellátását is. Az elmúlt évek tapasztalatai alapján az állatokat elengedik, azok pedig a városban keresnek további boldogulást. Ez nem csak a felnőtt és a városban szétszórt kölyökkutyák biztonságára nézve probléma, de az érvényben lévő ebzárlat miatt komoly veszélyt jelenthet a lakosságra nézve is. A menhely vezetősége szerint a jövőbeni megoldást az állatvédelemmel, a felelős állattartással kapcsolatos oktatás jelentené, hogy a jövő generációja már más szemlélettel forduljon az állattartáshoz.
A Csólyosi úti menhely az örökbefogadók mellett felajánlásokat is vár, elsősorban a kennelek karbantartásához szükséges alapanyagokat, de szívesen fogadnak tápot is a kutyák etetéséhez.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Augusztus 01. 07:04, péntek | Helyi
Fedezze fel a magyar népzene és jazz különleges találkozását
A Béke-Tér Zene következő előadója Tóth Ákos tárogatóművész lesz augusztus 1-jén.
2025. Július 31. 21:33, csütörtök | Helyi
Színes nyári fesztivál Csongrádon: Körös-Toroki Napok 2025
Augusztus 1-3. között ismét megrendezik a hagyományos, családokat és fiatalokat egyaránt megmozgató fesztivált a csongrádi Körös-torok területén.
2025. Július 30. 07:08, szerda | Helyi
Emléknap Petőfi Sándor halálának évfordulóján
Kiskunfélegyházán július 31-én, csütörtökön 18 órakor lánglelkű költőnkre Petőfi Sándorra emlékezünk a Petőfi téren.
2025. Július 29. 11:54, kedd | Helyi
Rendőri segítséggel kerültek biztonságba a bajba jutott tappancsok
Bejelentés érkezett hozzánk, hogy Kecskemét egyik erdős részén – egy nem körbekerített területen – rövid pórázon tartanak kutyusokat, rossz körülmények között.