Hírek
2018. Október 01. 19:59, hétfő |
Helyi
Forrás: Adrienn
Megújult a Nap utca a Bikahegyben

Október 1-én tartották az átadási ünnepségét az Alsótemető újjáépített ravatalozójának szomszédságában lévő utcának, melyet 3 m szélességben 150 fm hosszúságban aszfaltoztak le.
- Városvezetésünk fontosnak tartja azon utak kiaszfaltozását, rendbe tételét is, melyek noha csak egy konkrét lakóközösséget érintenek, de már évekkel korábban elkészült a szilárd burkolat megvalósításához szükséges útalap, illetve a lakók anyagiakban is hozzájárultak az út elkészítéséhez – nyilatkozta Csányi József polgármester a nemzeti színű szalag átvágását megelőzően.
Bense Zoltán a körzet önkormányzati képviselője örömmel üdvözölte az avatási ünnepségen megjelent utcabelieket. Mint mondta, régi vágya volt a Nap utca kiaszfaltozása a lakóknak. Reményei szerint folytatódni fog a folyamat és a Viola és a Pázsit utca végének kiaszfaltozásával egy ún. „körforgalmat” lehet kialakítani a Bikahegyben. A képviselő ezúton is köszönetét fejezte ki városvezetésünknek, hogy a közvilágítás fejlesztése nagyban érintette a bikahegyi városrészt. A lakók igényei alapján helyezték el a lámpaoszlopokat, melyeknek a hiánya korábban nagyon megnehezítette a biztonságos közlekedést.
Az útátadás kapcsán többekben felmerült a kérdés azzal kapcsolatban, hogy a temető körbe kerítése után hogyan fognak kerékpárral, illetve gyalogosan közlekedni. Eddig nyitva állt a ravatalozó melletti kapu, de a kérdezők arra voltak kíváncsiak, hogy a kerítés megépítése után vajon ugyanígy tudnak-e közlekedni.
A polgármester mindenkit megnyugtatott, hogy természetesen éjjel-nappal közlekedhetnek a továbbiakban is a kiskapun, csak a nagykapu lesz bezárva, mellyel az autós forgalmat szeretnék megfékezni.
- Míg zajlanak a volt ravatalozó körüli munkálatok, bizonyosan nehéz a közlekedés kerékpárral és gyalogosan is, mert félig le van zárva ez az út, de mihelyst befejeződik az építkezés, újra a megszokott módon lehet közlekedniük – nyugtatta meg az érdeklődőket a polgármester.
Kapcsolódó galéria
Ezek érdekelhetnek még
2025. Június 16. 15:05, hétfő | Helyi
Felújítási munkálatok miatt lezárásra kerül a Kossuth utca Attila utca és Dózsa György utca közötti szakasza
2025. Június 16. 08:49, hétfő | Helyi
Sok látogatót vonzott a repülőtér családi napja
Több százan választották hétvégi kikapcsolódásként a repülőtér Repülj a nyárba! címmel meghirdetett családi napját.
2025. Június 15. 08:18, vasárnap | Helyi
Hírek az Ótemplomból
2025. június 15. SZENTHÁROMSÁG VASÁRNAPJA
2025. Június 15. 08:18, vasárnap | Helyi
Hírek a Szent István templomból
2025. június 15. - SZENTHÁROMSÁG VASÁRNAPJA