Hírek
2017. Március 07. 12:30, kedd |
Helyi
Forrás: Adrienn
Mennyire veszélyeztetettek a félegyházi fiatalok?
A napokban megbeszélést tartottak a városházán a Kábítószerügyi Egyeztető Fórum (KEF) tagjai Csányi József polgármester meghívására.
A KEF csapata a kerekasztal megbeszélést megelőzően problématérképet állított fel a félegyházi fiatalokat veszélyeztető szerek (drogok, alkohol, cigaretta stb.) tekintetében. Az információkat a gyerekek, iskolaigazgatók körében, a gyermekjóléti szolgálatoknál dolgozó szakemberektől szerezték be.
A begyűjtött adatok alapján a legveszélyeztetettebbek a 7.8.9. osztályos fiatalok, ezt a hátrányos helyzetűek tábora követi, de sajnos azt kell mondani, hogy szinte kivétel nélkül minden korosztályt érint a probléma. Nagyon sok ok vezet arra, hogy valaki elkezd kábítószerezni, de nem kifejezetten az illegális drogokra kell szorítkozni, mikor a fiatalok védelméről beszélünk. A KEF csapatának legfőbb célja, hogy a kábítószer mellett a cigaretta, szeszes ital fogyasztásának mértékét is feltárja a fiatalok között. A felmérés segített rámutatni arra, hogy miért nyúlnak a fiatalok a bódító hatású legális vagy illegális szerekhez, valamint arra, hogy mennyire vannak tisztában azzal, hol lehet ezeket megvásárolni a városban.
A felmérés alapján elmondható az is, hogy a megkérdezett igazgatók szerint a félegyházi iskolákban nem lehet drogot kapni, pontosabban nem tudnak róla. Egyöntetű véleményük azonban az volt, hogy a drognál nagyobb probléma fiatalok alkoholfogyasztása és dohányzása. Ezzel a gyermekvédelemben dolgozó szakemberek is egyetértettek.
A kerekasztal megbeszélésen konkrétumok is elhangzottak a fiatalok védelmére. A felmérés alátámasztotta a szakemberek azon feltevését, hogy a gyerekek igénylik a prevenciós előadásokat és szívesen beszélgetnének egykori drogosokkal is, akik elrettentő például szolgálnak számukra. A szakember véleménye szerint nem a tiltás, hanem inkább az elterelés módszerét kell alkalmazni a fiatalok védelmében. A közösséghez való tartozás, a kapcsolatok megerősítését szolgáló közösségi terek biztosítása, valamint a sikerélményt adó hasznos elfoglaltságokra való ösztönzés mind-mind segítő kezet nyújthat a fiataloknak.
A projekt Nemzeti Családi és Szociálpolitikai Intézet támogatásával valósult meg.



(Fotó: BAON)
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 19. 10:15, csütörtök | Helyi
Áprilisban indul az idei szezon a Kecskeméti kisvasúton
2026-ban is áprilisban kezdetét veszi a szezon a Kecskeméti Kisvasúton és a hozzá kapcsolódó hajtánypályán.
2026. Március 19. 10:11, csütörtök | Helyi
Anyakönyvi hírek
Az alábbiakban legfrissebb anyakönyvi híreinket olvashatják.
2026. Március 18. 10:53, szerda | Helyi
Lassú turizmus és csúcstechnológia – erdélyi szakmai úton a Kiskunfélegyházi Közgazdasági Technikum tanárai
2026. Március 16. 11:22, hétfő | Helyi
Álvásárlással csalták csapdába
Elektromos cigaretta vásárlását ígérve csaltak csapdába egy férfit és apósát Kiskunfélegyházán a tettesek, majd fegyverrel fenyegetőzve vitték el az árut.
