Hírek
2014. Augusztus 07. 05:00, csütörtök |
Belföld
Forrás: OrientPress Hírügynökség
Mentőöv az egészségügyi beruházásoknak
Összesen csaknem kétmilliárd forinttal ösztönzi a kormány hat, komoly csúszásban lévő uniós egészségügyi beruházás befejezését, a szentesi kórházépítkezést viszont leállítja – derül ki az egyik legutóbbi kormányhatározatból - írja a Világgazdaság. A legtöbb pénzzel, 810 millió forinttal az egri Markhot Ferenc Kórházban zajló 4,5 milliárdos beruházás lezárását támogatja a kabinet, míg a legkevesebbre, mintegy 63 millió forintra, a kisvárdai Felső-Szabolcsi Kórházban zajló uniós fejlesztés befejezéséhez van szükség.
A Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ 210,6 millió forintot kap a sürgősségi betegellátás fejlesztésére. A most megítélt plusztámogatás nagyjából egyharmada annak, mint amennyibe a 2010 márciusában indult, és nem mellesleg ez év május 23-án ünnepélyesen átadott beruházás eredetileg került.
A Pécsi Tudományegyetemen zajló egészségügyi infrastruktúrafejlesztés, amely szintén 2010 óta vajúdik, eredetileg több, mint 11 milliárd forintba került. De ahhoz, hogy időre megvalósuljon, még 225 millió forinttal meg kell toldani a költségvetést.
Ennél többet, 270 millió forintot kap az új szakrendelő befejezéséhez a csornai Margit Kórház, és hasonló nagyságrendű, 274,2 millió forintos pluszjuttatást szavazott meg a kormány az egyébként ez év április elején a miskolci megyei kórházban nagy kormányzati csinnadrattával zárt, csaknem 12 milliárdos „csillagpont” projektnek is.
A kormányhatározatból az is nyilvánvalóvá válik, hogy már költségvetési injekcióval sem menthető meg a szentesi kórházfejlesztés, amelynek keretében 2,47 milliárdból új műtéti tömböt építettek volna. Itt támogatási szerződést bontanak.
Először egy tavaly novemberi kormányhatározat mondta ki, hogy azoknál a projekteknél, amelyek 2013. szeptember 30-ig nem értek el a 10 százalékos pénzügyi előrehaladást, illetve ez év január 15-ig nem rendelkeztek eredményes közbeszerzési eljárással, meg kell vizsgálni a támogatási szerződéstől való elállás lehetőségét. Ehhez képest akkor egyetlen fejlesztést sem állítottak le, viszont novemberben összességében több mint négymilliárd forintot szavaztak meg tizenhét veszélyeztetett kórházfejlesztésnek, köztük a szolnoki és a zalaegerszegi PIC-centrumnak, a nagykanizsai, a siófoki és a pécsi sürgősségi, valamint a dunaújvárosi műtőblokk fejlesztésnek. További nyolc kórházi beruházásnál pedig – így a szolnoki, a székesfehérvári infrastruktúra-, valamint a gyulai és a szegedi sürgősségi fejlesztésnél – már akkor „további vizsgálatot” tartott szükségesnek a kormány.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Május 09. 09:39, csütörtök | Belföld
Orbán Viktor fogadta az állami látogatásra Magyarországra érkező kínai államfőt
Orbán Viktor miniszterelnök és felesége, Lévai Anikó szerda este a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren fogadta Hszi Csin-pinget, a Kínai Népköztársaság elnökét és házastársát
2024. Május 08. 15:10, szerda | Belföld
Szijjártó Péter: a Jaguar kulcsszerepet szán a budapesti fejlesztőközpontjának
A Jaguar kulcsszerepet szán a budapesti fejlesztőközpontjának a következő évek globális fejlesztési stratégiájában - írta a külgazdasági és külügyminiszter szerdán a Facebook-oldalán.
2024. Május 08. 10:19, szerda | Belföld
Szijjártó Péter: egyre több magyar vállalat lép be a kínai piacra
Egyre több magyar vállalat lép be a kínai piacra, egyre több magyar vállalat kereskedik kínai partnerekkel, nő a turisztikai forgalom és egyre több hallgatót fogadnak kölcsönösen egyetemeink
2024. Május 08. 10:16, szerda | Belföld
Zuhanórepülésben az ipari termelés
KSH: márciusban 10,4 százalékkal csökkent az ipari termelés.