Hírek
2018. Július 10. 11:52, kedd |
Helyi
Forrás: KEOL
Mezőgazdasági „Szakmakóstoló” lesz Kiskunfélegyházán

Mezőgazdasági szabadulószoba, lekvárfőzés, lógondozás, talajvizsgálat és még megannyi érdekes program várja azokat a diákokat, akik részt vesznek a nyári „Szakmakóstoló\" héten.
A a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara a „Gazda" és az „Állattartó szakmunkás" szakképzéseket népszerűsíti így az általános iskolások körében.
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) Képzési Igazgatósága a NAK Bács-Kiskun Megyei Szervezetével és a Kiskunfélegyházi Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakgimnázium, Szakközépiskola és Kollégiummal közösen 2018. július 16-20. között első alkalommal rendezi meg a szakmák élményalapú megismerését előtérbe helyező „Szakmakóstoló" nevű pályaorientációs hetet, Kiskunfélegyházán.
Az újszerű kezdeményezés keretében a szakképző iskolán kívül a programba a duális képzésben részt vevő gazdálkodókat is bevonják. A szakmai napok alkalmával az 5-6-7. osztályos általános iskolai tanulók számára lehetőség nyílik a szakképző iskolában és a tangazdaságban, valamint a gazdálkodóknál bekapcsolódni a munkafolyamatokba, és a gyakorlatban is megismerkedhetnek a szakmai tevékenységekkel.
A pályaorientációs hét során számtalan, a szakképesítések megismerését segítő program várja a résztvevőket, többek közt a termőföld megismerése, határszemle, talajvizsgálat, magültetés, lófajtákkal ismerkedés, lóápolás, lógondozás, lovaglás, fogathajtás kipróbálása, napi almozásban, takarmányozásban részvétel, kalácsfonás, mézeskalács készítése, gyümölcsszedés, a leszedett gyümölcs lekvárként vagy befőttként való eltétele, íz-kvíz, azaz fűszerfélék, tejtermékek stb. vak-kóstolása, szabadulószoba, kincskeresés, továbbá péküzem illetve cukrászműhely meglátogatása.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Augusztus 01. 07:04, péntek | Helyi
Fedezze fel a magyar népzene és jazz különleges találkozását
A Béke-Tér Zene következő előadója Tóth Ákos tárogatóművész lesz augusztus 1-jén.
2025. Július 31. 21:33, csütörtök | Helyi
Színes nyári fesztivál Csongrádon: Körös-Toroki Napok 2025
Augusztus 1-3. között ismét megrendezik a hagyományos, családokat és fiatalokat egyaránt megmozgató fesztivált a csongrádi Körös-torok területén.
2025. Július 30. 07:08, szerda | Helyi
Emléknap Petőfi Sándor halálának évfordulóján
Kiskunfélegyházán július 31-én, csütörtökön 18 órakor lánglelkű költőnkre Petőfi Sándorra emlékezünk a Petőfi téren.
2025. Július 29. 11:54, kedd | Helyi
Rendőri segítséggel kerültek biztonságba a bajba jutott tappancsok
Bejelentés érkezett hozzánk, hogy Kecskemét egyik erdős részén – egy nem körbekerített területen – rövid pórázon tartanak kutyusokat, rossz körülmények között.