Hírek
2015. December 05. 09:00, szombat |
Helyi
Forrás: Arienn
Mikulás járt az Ipartestületnél

December 4-én (péntek) tartotta hagyományos Mikulás Ünnepségét a Félegyházi Ipartestület.
Makai Lászlóné a félegyházi ipartestület elnöke köszöntötte ünnepi szavaival a megjelenteket, majd ezt követően a gyerekeké volt a főszerep.
A Mikuás megérkezéséig a PROFI-L Bábcsoport tette még izgalmasabbá a várakozás pillanatait, amelyet még a legkisebb gyerekek is szájtátva figyeltek. A siker nem maradt el, kacagással és tapssal jutalmazták a kis lurkók az előadást.
Ezt követően kézenfogták egymást a gyerekek és végigjárták a termet minden ajtó mögé bekukkantva, hogy megkeressék a rejtőzködő mikulást. Kíváncsiskodásuk meghozta jutalmát, mert az egyik ajtó mögül elő is lépett a nagyszakállú. A gyerekek körbeugrálták és úgy kísérték a számára kikészített székhez. Ezután kezdődött csak el igazán az este, mert versekért, mondókákért, énekekért cserébe ajándékokat adott a Mikulás a gyerekeknek, akiknek az arcán olyan mosoly terült el, amit hétköznapokon nem láthatunk., csak ilyen kivételes alkalmakkor.
Kapcsolódó galéria
Ezek érdekelhetnek még
2025. Augusztus 03. 08:36, vasárnap | Helyi
Félegyházi Napok 2025
Kiskunfélegyháza Város Önkormányzata szeretettel meghívja Önt és kedves családját a 2025. augusztus 19-20-án megrendezésre kerülő FÉLEGYHÁZI NAPOK programjaira.
2025. Augusztus 03. 08:19, vasárnap | Helyi
„Minden település számít” Újabb közlekedési beruházást adtak át
Cél, hogy minden vármegyei településre, a legkisebbekre is jusson támogatás
2025. Augusztus 03. 08:18, vasárnap | Helyi
Hírek a Szent István templomból
2025. augusztus 3. - ÉVKÖZI 18. VASÁRNAP
2025. Augusztus 03. 08:17, vasárnap | Helyi
Hírek az Ótemplomból
2025. augusztus 3. - ÉVKÖZI 18. VASÁRNAP