Városlista
2026. március 18, szerda - Sándor

Hírek

2019. Január 15. 17:03, kedd | Helyi
Forrás: hirado.hu

Mindent bevet a NAV a cigarettacsempészek ellen

Mindent bevet a NAV a cigarettacsempészek ellen

November végéig negyvenmillió szál cigarettát és 15 tonna dohányt vont ki a feketepiacról az adóhivatal

és az idén is számottevő létszámot és modern technikai eszközöket vet be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a cigarettacsempészek felderítése, valamint az illegális dohánykereskedelem csökkentése érdekében – közölte a Magyar Idők.

A lap keddi száma szerint az idén a hatóság rendszeres ellenőrzéseket és rajtaütésszerű akciókat tart a határátkelőknél, a közutakon, a vásárokban és a zöldhatáron.

Leopold Róbert, a NAV jövedéki ügyekkel foglalkozó szóvivője elmondta, a szervezet több technikai eszközt szerzett már be a jogsértő folyamatok megfékezésére, például teherautó- és a vonatröntgent, és drónokat. Az adóhivatal 2015-ben húszmillió forintért vásárolt pilóta nélküli repülőeszközt, a modern készülék segítségével úgy lehet megfigyelni a bűnözői köröket, hogy azok erről nem szereznek tudomást. A drónon található felvevőkészülék már sikeres rajtaütéshez is hozzásegítette az adóhatóság embereit.

Tavaly január eleje és november vége között negyvenmillió szál cigaretta akadt fenn a hatósági hálón, a tétel feketepiaci értéke a NAV számítása szerint meghaladta az 1,8 milliárd forintot. Ehhez 15 tonna finomra vágott és egyéb fogyasztási dohány társult, a tetemes mennyiség nagyjából 350 millió forintot ért. Cigarettából tavaly november végéig többet foglaltak le a pénzügyőrök és a pénzügyi nyomozók, mint 2017 egészében.

Ezek érdekelhetnek még

2026. Március 16. 11:22, hétfő | Helyi

Álvásárlással csalták csapdába

Elektromos cigaretta vásárlását ígérve csaltak csapdába egy férfit és apósát Kiskunfélegyházán a tettesek, majd fegyverrel fenyegetőzve vitték el az árut.

2026. Március 14. 18:40, szombat | Helyi

Magyarok Vására Kiskunhalason

2026. március 15-én nagykorúvá válik a kiskunhalasi Magyarok Vására.

2026. Március 09. 20:22, hétfő | Helyi

Kapcsoljon, hogy hazaérjen!

Március 9–15. között országszerte fokozott ellenőrzés az utakon.